Versek..Idézetek!!

 

"Fájdalom.Megint csak ez jutott.
Az élet,a boldogság,elhagyott.
Hirtelen jött,akár egy fény,
a fény a boldogság volt,és a remény.
Odaadtam mindent,amit csak lehetett,
azt hittem cserébe kapom a kezedet,
ami mindig óv,segít,mellettem marad,
hirtelen ellöktél,semmi sem maradt.
Szeretlek,s ez nem változik.
Lelkem még lelkedben hánykolódik.
A szívem már alig ver,érted már nem dobban,
lezárlak örökre,minden gondolatban.



"Szeretnélek minden percben látni,
Elfeledni mindazt,ami úgy tud fájni.
Rózsák nyílása,levelek hullása,
Elmulasztott percek megbánása.
Téged szeretlek,amíg csak élek,
Légy örökre enyém,add nekem a szíved,
Elolvasod versem függőleges sorát,
Könnyen megtudhatod,miért vágyom úgy rád!?



"Mit tegyek,ha megöl a hiánya,
Mit tegyek,ha szívem ég de hiába,
Mit tegyek,ha nélküle üresek a napok,
Mit tegyek,ha mindennap róla álmodom,
Mit tegyek,ha mindenről ő jut az eszembe,
Mit tegyek,ha fényképét nézem könny szökik szemembe,
Mit tegyek?Valaki mondja meg mit tegyek?
Hogy csak egy napot az ő emléke nélkül éljek meg...!!!



"Ne nézz a szemembe,ha valahol meglátsz,
Ne mond el senkinek hogy szerettük egymást
Nem fáj a válás jobban mint tenéked
De azért kitépem szívemből emléked.
Te sem fogsz az életben örökké mulatni,kacagni
Utadat de fogják mások takarni.
Azt kívánom nagyon boldog légy,
S kettőnk ügyére pontot tegyél
S ha mindenkiben csalódtál
Gondolj egy barna lányra,
Ki örökké megcsalt.



"Irigyelem azt,kinek fogod most kezét,
Irigyelem azt,kinek suttogod nevét,
Irigyelem azt,ki ott van most veled,
S irigyelem azt,ki veled együtt nevet.
Irigyelem még azt is,hogy neki mondod el,
Mit nekem mondtál,s Én neked mondtam el,
Egyetlen szó,mely szebb minden szónál,
Mit újra mondanék,ha még velem volnál.
Mondanám egyszer,tízszer,százszor,
Éjjel,s nappal,bármikor,bárhol,
De hiába mondom,hisz nem vagy már velem,
Vele vagy már,s neki mondod,mit elmondtál nekem.




"Ha lenne pillanat,mit visszahozhatnék,
Ha lenne perc,mikor öledbe bújhatnék,
Ha lenne még óra,hogy újra csókolnál,
Ha lenne az a nap,hogy velem maradnál,
Nem kérnék többet,hisz újra boldog lennék,
Bárhová tartanál,én is veled mennék.
Téged átölelve semmi sem fájna,
Elmúlna a rossz,s a magány köddé válna.
De ezek csak vágyak.Álom maradsz nekem,
Egy fájó emlék,mely mindig itt lesz velem.
Hirtelen,szó nélkül vesztél a semmibe,
Mit éreztem,mindent itt hagytál,ennyibe.
Öljem meg az érzést?Fojtsam el a vágyam,
És lépjek tovább,mert már eleget vártam?
Ez nem nehéz,hiszen tudom,nem érsz semmit,
Fény,tűz,víz,levegő...Azt hiszem,csak ennyit.



"Múljon a fájdalom,hiszen múlnia kell.
De én még mindig nem felejtettelek el.
Ha véletlen látlak,vagy meghallom neved,
Úgy dobog a szívem,elhinni se mered.
Már nem vagy itt,s többé nem csókolod a szám.
Nem fogod a kezem,s már nem is nézel rám.
Csak néhány kép maradt,ami még bennem él,
Szívem új holnapot veled már nem remél.
Eldobtad,és vele engem is eldobtál,
Talán véletlen volt az is,hogy itt voltál.
Egyetlen hibám volt.Az,hogy hittem neked,
S azóta is bánom,nekem elhiheted.
Vége már mindennek,de a szívem fáj,
Megöl a tudat,hogy szó nélkül itthagytál.
De lesz még nap,mikor ezt te is átéled,
Akkor majd gondolj rám,s mit érzek,megérted.



"Nem volt más az egész,néhány jó pillanat.
Neked talán ennyi.De nekem itt maradt.
Amikor rád néztem,éreztem,hogy végem,
Megláttalak téged,és felforrt a vérem.
Kergetek egy álmot,mit sosem érek el.
Mondanám,mit érzek,de úgysem érdekel.
Miközben álmondok,mindent elfelejtek.
De reggelre újra csak téged kereslek.
A múlt része csak,hogy melletted ébredek,
Ahogyan az is,hogy fogtam a két kezed.
Szemeidbe néztem,és magam láttam,
Úgy érztem,Te vagy,kit régóta vártam.
Rá kellett jöjjek:Nem!S tudtam,nagyon nehéz,
De meg kell értenem,ennyi volt az egész!
Már nem fogsz csókolni,nézni,s átölelni,
De míg élek,én se többé elfeledni!



Mindenhol téged látlak,
Életem végéig várlak.
Csoda kéne h enyém lehess,
de hiú ábrándokat nem ébresztek.
Nem tagadom érzéseim előtted,
tudnod kell, hogy én szeretlek.
Azt hittem ha elmondom könyebb lesz a lelkemnek, de azóta csak jobban szenvedek.
Te már rám sem nézel.
Bárcsak enyém lehetne
puha ajkad, gyönyörű szemed
S kedvem lelhetném te benned.
Szívemet elönti a vágy
napról-napra láthatatlanul ostromollak már.
Bármerre jársz féltelek téged és szívemet.
Nem értem céljaim eléréséhez mi kellene.
Sokat mondták már,

ahogy téged szeretlek beteges,
de ez engem nem érdekelt sohasem.
Álmom válna valóry ha kezed kezemhez simulna.
Ha szived lehetne enyém életemet mentenéd.
Akkor a boldogságod még akkor is ha te azt másnál találod.
Fájdalmam a halálba vezet, de te tudd nagyon szeretlek kedvesem.

 

Rég volt már, hogy fogtad a két kezem,
S rég volt az is , hogy ölelted a testem.
Rég volt már veled mindne pillanat,
Amit együtt töltöttünk a téli szelek alatt.
Már 3 hónapja hogy nem vagyunk együtt,
De a lángolás még mindig ég, s erősödik belül.
Nem szerettem én még így, s ennyire senkit,
Ébren se voltam még a könnyekkel sem ennyit.
A te szived már másé és más lánnyal vagy boldog
, De tudnod kell még élek, szivem érted dobog!
Tudnod kell és érezned, hogy én érted születtem,
Nélküled az életem már nem ér semmit sem!



Fájt amikor megszülettem,
Fájt a sírás mikor így ébredtem.
Nem emlékszem már csak arra
-mit anyám mondott.
Fájt neki, hogy létezem, és az
hogy nem volt velem boldog.
Fájt neki a törődés,
az éjszakai felkelé.
És mind az mi én vagyok!
Felnöttem és elhagytam őt,
mert átkozott minden percben.
És untam azt, hogy együtt kelljen élnem
ilyen emberrel.
Ünnepek is fájtak
soha nem voltam boldog.
Ajándékai közt még most is szomorkodom.
Elveszítve fejét vert keserített engem.
Büszke lenni erre?
Nem! Én nem ezt érdemeltem.


Szeretlek, de nem merem mondani
mert nekünk még nem szabad szeretni.
Teáltalad vagyok mégis oly szerelmes
kicsi szived után szivem majd eleped.
Csendes éjszakán vigasztalj meg engem
súgd a fülembe, hogy te is szeretsz engem.
Szeretnék szobádban titkon, rejtve lenni
mikor a levelem fogod majd olvasni.
Szeretnék a szívedbe titkon belelátni
vajon a te szíved tud-e értem fájni?
Mert fáj a szive annak, aki szerelmes
minden napja, minden perce kedves.
Mert fájdalom nélkül szeretni nem lehet
ez kíséri végig az egész életet.



Nem tudlak soha elfelejteni,
Próbálom, de kezdem feladni.
Eszembe van a zöld szemed, ahogy rám néz,
Elfeledni, ahogy csillog, most nagyon nehéz.
3 hónapig voltunk együtt és 1 hónapja nem,
És olyan nagy űr van most a szívemben.
Mindig csak azt mondom, hogy nem szerethetlek,
Annál jobban, mint az első szerelmemet.
De aztán visszagondolok és rájövök,
Még fontos vvagy nagyon, és ebbe beleőrülök.
Amit Te adtál nekem, éreztem, hogy nagyon szeretsz,
Most mégis nagyon könnyen elfeledsz.
Szeretnék újra boldog lenni Veled,
És soha többé nem engedni el kezed!


Nem tudom hol vagyok,
Nem tudom ki is vagyok
Nem tudom hova tartok
És nem tudom hova jutok
Nem tudom hova tenni a Világot
Nem találom a legjobb barátot
Nem tudom barátom-e még
Nem tudom mi szaggatta szét
Nem bírom már ezt a magányt
Elvesztett az ami régen megtalált
Nem bírom ezt a kétséget
Nem bírom hogy már széttépett
NEM BÍROM EZT AZ EGÉSZET!!

Miért van az, hogy mások boldogok?
Miért nem lehet mindenki boldog?
Én is szeretnék boldog lenni,
Mint a madár, szárnyra kelni.
Repülni városon, országon át,
Megtalálni szívem választottját.


Miért tetted ezt velem? Miért nem szóltál? Megkérdeztem mi bánt, s csak ennyit mondtál:” már nem szeretlek úgy, mint régen''! A mai napig nem értelek! Te nem érezted azt, amit én érzek? Az egyik percben imádsz, a másikban már nem szeretsz. Mond, hogy van ez? Látom már eldöntötted, s végleg kitörölsz a szívedből, ettől félek! Mond, miért nem őrzöd az emlékeket? Már látom, nem érdemeltél meg! De csak hogy tudd, meghalnék érted! Igen, fájnak az emlékek, de valami hozzám is fog kötni, és akkor majd eszedbe fogok jutni, de már bánni fogod, hogy nem tudtál szeretni.

Újra a régi helyen jártam, azon a füvön, melyen veled álltam,
és néztem egyedül a csillagokat, akár csak régen a te arcodat.
Olyan rég volt már tovatűnő emlék, boldog vissza-visszatérő
kacér kép. Úgy fáztam az éjszaka hideg csendjében,
úgy vágytam ölelésedre, mint még sohasem.
Magányosan néztem a csillagokat, és sírva suttogtam: gyere vissza!
Újra a régi helyen jártam, annál a padnál, melynél veled voltam.
Ott voltam egyedül, s néztem az eget, mint tavaly ilyenkor
a két szép szemed. Meleg volt, de mégis fáztam,
mert akkor is az ölelésedre vágytam. Tudnod kell, hogy hiányzol
nagyon, nem tudom, hogy gondolsz- e rám vajon.
Reményeket fűzök, s álmokat kergetek, mert remélem
egyszer még veled lehetek!


Hát
vége! Elengedlek, ahogy kívántad! Megteszem, hogy lehess nélkülem,
boldogabb! Hogy leszel-e? A jövőd nem ismerem, de azt tudom, hogy sárba
tiportad szerelmem. Megbocsátottam százszor, ezerszer, hittem, hogy
elfogadod szerelmem majd egyszer, s viszont szeretsz, ahogy én is
téged, de látom, ez már sohasem történik meg. Magányos éjszakáidon,
jusson majd eszedbe, hogy volt valaki, aki szívből szeretett, de te
mégis elűzted örökre!


Minden
szép elmúlik egyszer, merengve ágyban fekszel. Álmodsz a múltról,
kínoznak a képek, s messzire szállnak el gyönyörű évek. Szemedből
fájdalmad könnyekként fakad, arcodon csorog le, akár egy patak. Elmossa
múltadat, megfojtja vágyaid, megtörték lelkedet, eltörték szárnyaid.
Minden nap szenvedés, végtelen borzalom, vágyod, hogy ne fájna szíved
már oly nagyon. Sötét a nagyvilág, örökös éjszaka, nincs aki szeretne,
miért is mész haza. Emlékek képei, fájdalmas förtelem, minden nap
megkínoz, minden nap gyötrelem. Hazugság árulás, amit csak kaphattál,
áldozat lettél, mert adtál, mit adhattál. Úgy érzed tiszta vagy, de
mégis elhagytak, kiülő szívedben álmaid elfagytak. Jéghideg leszel, de
fájdalmak égetnek, s várod, a halált mely mindennek véget vet.

Hogy
mit jelentesz nekem? Már sokan kérdezték, válaszolni nem tudtam hisz
nem értettem még. Tudtam, hogy nélküled üres az életem, de azt hittem
attól még boldogan élhetem. Idővel rájöttem, mennyit érsz te nekem, s
most már tudom, hogy nélküled végem! Ha most kérdezné valaki, mit
jelentesz nekem, már tudnám a választ, mert te vagy az életem! Messze
vagy, és elérni nem tudlak, szenvedek, mert gyűlölni nem tudlak! Ne
kínozz átkozott szerelem! Ne kínozz, elég már a sok gyötrelem!



Több mindent TUDOK, mint gondolnád
Több mindent ÉRTEK, mint szeretnéd
Több mindent LÁTOK, mint akarnád
Több mindent SEJTEK, mint sejthetnéd
Félek és nagyon féltelek, eközben szenvedek
Mert tudom, amit érzek nem lehet.
Senki és semmi más nem érdekel kívüled
De már készülök, milyen lesz az élet nélküled
Néhány hónap, s bár nagyon fáj, elmegyek
Mert úgy érzem másként nem lehet
Minden nap könnyekkel fekszem és kelek
Ezt sokkal tovább bírni már nem lehet.
Nem várok semmi mást, de kérlek Te ne bánts,
Arra már ott van egy szerető társ
Ma már tudom - milyen gyűlöletben élni,
S hogy megőrülök minden percben attól félni.
Mit mondhatnék még bármi mást?
Ha egyet kérhetek, mosolyogj rám,
Hogy legyenek szépek az utolsó emlékek
Ha már felejteni nem vagyok képes

"Nekem te vagy a világ csak bízz bennem,
hogy a tiéd a tűz a szívemben.
Csak a gyönyör ami hív és nincs más.
A vágy érzem oly erős.
Nekem te vagy a világ csak higgy bennem
Hisz ott ég a tűz a szívedbe bárhogy tagadod,
hogy vársz és kívánsz az érzés tudom legyőz. "



Félek bevallani, félek leírni a nagy titkot,
Hogy nélküled fogoly vagyok!
Fogoly a lelkem,
Mert nem vagy mellettem!
Akkor lennék újra szabad,
Ha mellettem töltenéd minden napodat!
Kérlek értsd meg, szükségem van Rád,
Szükségem van Rád, mert SZERETLEK!!!!



"Egy régi emlék még mindig fáj,
de jön még hidd el a télre új nyár.
És ez az emlék hidd el, hogy tovaszáll,
szívem újra szerelmet talál.
Éreztem, hogy csak te rád vártam,
a végzetemet már megtaláltam.
Most ne mondj semmit, egy hang neked szól,
a lelkemben egy ritmus érted tombol. "



Vágyom rád minden éjjelen
Helyemet sehol sem lelem
Szívemben minden megfagyott
Nélküled egyedül vagyok
Ne mond hogy ennyi volt
Mentsd meg ezt a süllyedõ hajót
Álmodom, vagy tényleg szenvedek
Talán majd egyszer felébredek

Úgy szeretlek mint senki mást a világon.
Szivem érted lángol csendes éjszakán.
Tudom hiába minden könny és fájdalom,
mikor a te szived másé dobog.
Nem baj majd lesz neked is egy nap,
kit szeretsz örökre elhagy.
Akkor fogod megtudni, mit jelent valakit szeretni,
Másé lenni, őt pedig feledni!



Múló magány gyötrő percei,
édes álom féltett vétkei.
Lefolyó könyek, mik valamit mondanak,
fájó szívek, mik darabokra hullnak.
Néma világ, mely megöl és eltipor,
kínzó fájdalom szívembe hatol.
Kisírt szemek, bánattal telve,
vérző érzelmek a szívembe temetve.



Egyszer talán remegve állsz az ablakban,
emlékem felbukkan, mint gyöngy a kagylóban.
Szádra mosolyt sző majd a gondolat,
de valami elszorítja a torkodat.
Megérted majd, hogy ilyen csak egyszer lehetett, hogy:
Valaki önmagánál jobban, csak téged szeretett!



Emlékek rólad, mik feledhetetlenek,
érintések, melyekkel szívemből kitéped életemet.
Csókok, melyekbe egész testem beleremeg,
Tekinteted, mellyel könnyet csalsz szemembe.
Ez vagy te,
kinek nevét sohasem feledem.
Képek, villanások, szikrák, csak egy gondoloat,
ezekkel szívem ismét a múltban ragad.
Hiába mennél, én mindig csak visszahúználak,
csak annyit kérnék, hogy egy pici szikrából, újra tűz csapjon lángra.
Mikor újra érintettelek,
azthittem ennél szebb nem lehet.
De el kell zárnom ezeket a perceket,
hisz TE ezeket, már
EGY MÁSIK LÁNYBAN KERESED!



Elvesztettelek téged. Hiába harcolok!
Rád gondolok, mert egyedül vagyok.
Elgondolom, hogy lehettünk volna boldogok.
Tenyerembe hajtom, bánatos fejemet,
Lassan törölgetem a lehulló könnyeimet.
Elmúlik a vágy, de a bánat megmarad,
Keserű szívem érted meghasad!



Attól, mert nem beszélsz rólam, még nem vagyok halott,
élek, félek, és egyedül vagyok.
Látom, hogy kék az ég, s érzem a szelet,
de már semmi sem jó, mint régen veled.
Attól, hogy sírok, nem vagyok gyenge,
élvezed, hogy kínzol, s ebbe halok bele.
Szorít az idő, bár tudom, már elkéstem,
egy hónap van még, s meghal bennem minden.
Meghal bennem minden, s bárcsak énis meghalnék,
felvágott erekkel az ágyadon feküdnék.
Te benyitnál csendesen, észrevennél engem,
így megtudnád talán, hogy mi voltál nekem!



Két kezem összeteszem,
s a jó Istent úgy kérem,
akit szívem nagyon szeret,
adja vissza nekem.
Megtanultam éjjeken át,
remegni, és félni,
én Istenem, jó Istenem,
nélküle nemtudok már élni.
Térden állva fohászkodom,
fordulj felém Istenem,
add vissza,
mert nélküle szenvedés az életem.



Amikor lehunyod szemed,
amikor párnára hajtod fejed,
amikor gondod holnapra hagyod,
amikor álmodsz, én veled vagyok.
Amikor sírnál, de elfojtod könnyed,
amikor érzed, a szavak is ölnek,
amikor a sötét elnyelne téged,
amikor fény kell, én gyújtok neked.
Amikor fáj, ne hagyd, hogy fáljon,
amikor bánt, ne hagyd, hogy bántson.
Álmodj patakot, virágos rétet,
s ne feledd azt: SZERETLEK TÉGED!

 

Elmenekültem előled egy hétre,
de ez nem tarthat örökre. . .
Pedig jó lenne távol lenni tőled. . .
Azért jöttem, hogy felejtsek.
De minek?Hisz úgyis látni foglak még téged. . .
S megint égetni fog az érzés, mit irántad érzek. . .
Szenvedek megint érted. . .
De te ezt nem tudhatod,
mivel jelet nem adok.
Messze vagy, s közelembe nem leszel már.
Pedig oly jó lenne melletted. . .
Míg nem látlak, helyzetemen elgondolkodom,
s lehet őrültség lesz, de szenvedni többet nem akarok.
Fáj, hogy más lányról beszélsz nekem,
s észre sem veszed, hogy én miattad szenvedek.



Tudom, hogy fáj a szakítás.
Nekemis fáj.
Ne üzenj, ne írj, nem lesz rá felelet,
a szél se hozza vissza az eldobott levelet.
Mi már az életben nem találkozunk,
tavasz elmúlásáról együtt nem álmodunk.
Hogyha elhagytál, menj csak utadra, ne kínozd szívem hiába!






Minden szó, minden csók, hazugság volt csupán,
ne gondold, hogy érdekelsz ezek után!
Találj más balekot, akit átverhetsz,
jobban jársz, ha engem örökre elfelejtesz!
Gyűlöllek! Tudd meg, egy senki vagy számomra!
Kihasználtál! Szívemet így törted darabokra.
Ha térden állva jönnél elém, akkor se kellenél!
Aki egyszer hazudik, az többször se kímél!



Valaki segítsen, mindjárt meghalok,
a lány, kit szerettem, végleg elhagyott.
Nagyon fáj, nemtudom mit tegyek,
visszaszerezni úgyérzem, nem lehet.
Elrontottam mindent, amit csak lehetett,
szívem ketté tört, darabokra esett.
Bármit megtennék, tudja ezt jól,
egy szavába kerül, és megváltozok.
Nagyon fáj, mert régóta szeretem,
3 és fél év, soha nem feledem.
Meghalnék érte, már most hiányzik,
ereim felvágva, lassan elszunnyadnék.



Szeretlek!-ezt mondtad, mikor elváltunk,
azóta egyetlen szót sem váltottunk.
Arra várok mindig, talán jelentkezel,
levelemre válaszként, egyszer megérkezel.
De nem jössz el, tudom, hiába várlak,
sokáig tart, míg szívemből kizárlak.
Sokat sírok addig, míg ez sikerül,
mire az ég fellettem kiderül.



Szomorú angyal voltam én,
de egyszer csak elért a fény.
Nem láttam én, csak egy szép mosolyt,
ami azonnal, mindent rende hozott.
Aki szeretett, most tönkre akar tenni,
elvenni a boldogságom, és jól kinevetni.
Hívogat, ébreszti a szunnyadó szívemet,
de nem hat már rám, nem veszi el az eszemet.
Megtanultam szeretni, és egyben könnyen feledni.
Másban megtaláltam, amire régen vágytam,
csupa szív, csupa szeretet, egy helyes srácban.
Neki én kellek, nem egy lány akivel játszhat.
Vigyázok rá, féltem, ezt teszi ő is értem.
Boldogságom visszatért, most happy az élet,
de a kérdés az, hogy meddig kell, hogy féljek. ?
Félek mindentől, ami fájdalmat okozhat,
de ki ne félne, ha tudná, sose lehet boldogabb. ?

Jégházak ajtaján,
Jégkezek kopognak,
Jéghídeg arcomon,
Jégkönnyek csorognak,
Jéghídeg szívemben,
Jéghídeg szerelmed,
Jéghídeg a tűz is,
Mert nem hiszed SZERETLEK!

"Egy szép napon elmentél, itt hagytál,
nem maradt más tőled,csak amit nekem adtál.
Egy fénykép,és egy csokor virág,
melyet akkor adtál,mikor elhagytál.
Végtelen üresnek éreztem az életem,
mert tudtam,nem vagy mellettem.
Azóta minden nappalom és éjszakám,
maga a magány.
Sírok éjjel,sírok nappal,
mert nem birok a fájdalommal.
Nem vagy itt és hiányzol,
mert azóta mással játszol.


"Csalódni fogsz egyszer az életben,
csalódni abban, akit szeretsz.
Tartós bánat képződik szívedben,
s könnyel telik meg bánatos szemed.
Ne átkozd,ki mindezt így akarta,
s ki bajod tudná enyhíteni.
De tanuld meg,hogy:Lehet,kell,muszáj felejteni!



"Mindenki a nagy szerelemre vár,
nem tudják hogy ez mennyire fáj.
Ha sejtenék hogy mit tesz velük,
nem várakozással telne az életünk.
Nem úgy megy az,ahogy a filmekben,
az életben sebek maradnak a szíveken.
Nem lesz majd "Happy end" a végén,
s az emléket az idő sem teszi széppé...



"..Hiába tagadom még mindig vágyom
rád,hiányzol talán még jobban mint gondolnád.."
"Belehalok,
hogy nem mondhatom el,
mennyire szeretlek
Belehalok, hogy neked
nem jelentek többet,
Mint
egy lányt, akit ismersz, de legszívesebben elfelejtenél."


Csupán szeretni akartalak, nem a világot kértem.
Csupán egy csókra vágytam, mikor szemedbe néztem;
Nem vágytam másra csak, hogy ugy szeress ahogy én tudlak szeretni
Vártam a percet melyben ujra át tudlak ölelni.
Vágyam, álmom, csupán el akartam hinni,
Hogy e szerelem bánatom szertehinti.
Csupán szeretni akartalak és a csókod kértem


Nem voltunk sokáig együtt,
De most, hogy vége szívem elgyengült.
Nincs ereje újra szeretni,
S fél egyáltálán kedvelni.
Nem meri kockáztati a szerelmet,
Hogy újra csalódás legyen nem lehet.
Nem bírna el mégtöbb fájdalmat,
Még egy csalódás, s talán meghalhat.



Te nem tudhatod, milyen az, ha igazán szeretsz,
ha egy életen át sohasem feledsz.
Ha minden egyes nap végén az emlékével fekszel,
és minden reggel újra csak rá gondolva kelsz fel.
Te nemtudhatod, milyen is az érzéstől elégni,
minden egyes nap viszonzást remélni.
Te nemtudhatod, milyen az csakis érte élni,
hogy milyen rossz a csalódástól félni!


Hogy mondjam el mi szívemet nyomja,
mikor elkezdeném lelkemnek elcsuklik hangja.
Hozzád szolnék de nem merek,
pedig a világba kiabálnám, hogy mit érzek.
Tudom csak áltatom magam mert te nem törődsz velem,
de nem tudok mit tenni magával ragad a szerelem.
Tudom, hogy kihasználsz, játszol velem,
de hagyom hisz őt szeretem!


Hinni akartam, s hittem neked,
szeretni akartalak, s szerettelek.
Boldog akartam lenni, boldog voltam,
az össze gondolatom neked meggyóntam.
Ez volt a hiba, tudom már,minden egyes mondatér és szóér kár.Azt gondoltam, együtt boldogok leszünk,de csalódnom kellett, mert elhagytál,
s ezzel hatalmas bánatot okoztál.

 

Ha a fehér álmok feketévé válnak
S ha eljön az ősz vége lesz a nyárnak
Ne keseregj rajta, nyugodj bele szépen
Ne gondold, hogy mi volt valamikor régen. Ne nézd, hogy az álom s az ábránd mivé lett,
Hogy te mi voltál s mivé tett az élet.
Így lesz hogyha egyszer vége lesz a nyárnak.
Ha a fehér álmok feketévé válnak.



Arcodon a könnycsepp fájdalomról mesél,
őszinte érzések és vak remény.
Te is mint sok 100 másik egyetlen hibába estél.
Bíztál, reméltél és hittél,
bíztad hogy ő lesz a jövő, hogy vele szebb lesz majd.Remélted hogy szerelmetek hű és igaz,
hitted hogy ő az kire vártál,ki többet jelent az egész világnál.De most itt állsz egyedül és vérzel,szertefoszlott emlék már a fiú ki mással van éppen.Fáj hogy egy pillanat alatt vége lett a mesének,hogy szőke herceged más csipkerózsikát keresett! Keresed a hibát hol is ronthattad el?!
De lassanként rá jössz ez már felesleges, hiszen soha többé nem lesz már se hit se remény se szeretet!


"Amikor megszólal az orgona zenéje
Elhangzik mindkettőnk ajkán az igen
Sorsunk akkor eggyé forr majd össze
Szeretni akarlak és megtartani mindörökre
Kezem feléd nyújtom,szívem neked adom
Melyet soha vissza nem kérek
Szeress egy életen át úgy,mint ahogy én téged
Akkor is ha megöregszünk,akkor is ha már nem élek."



Amíg nem szerettél senkit e világon,
Szabad voltál, mint madár az ágon.
De ha meglátsz egy fiút, ki szemét rádveti,
Ha még nem szerettél, megtanulsz szeretni!
Kínos nyugtalan lesz éjjeled, nappalod,
Feléje fog szállni minden sóhajod.
Bárhogy is szereted, nem fogod őt bírni,
Ha őszíntén szerettél, megtanulsz sírni.
Mikor azt hiszed, hogy legjobban szeret,
Szíve érted lángol és reszket,
Akkor meglátod őt mással sugdolózni,
Ha igazán szerettél, megtanulsz csalódni.
Szíved ilyenkor marják az érzések,
Kebled olyan, mint egy feldúlt darázsfészek.
Bár csalódtál benne nem fogod feledni,
Ha őszíntén szerettél, megtanulsz szenvedni. "



Szeretnék már boldog lenni veled,
szeretném ha foghatnám a kezed.
Rólad álmodom éjszakákon át,
s reménykedem, hogy szíved rám talál.
Tudom, egyszer már enyém lehettél volna,
de elrontottam , s számodra vége lett.
Ma már csupán emlék vagyok.
Bocsáss meg nekem a múltért,
nem tudtam mit teszek.
Kezdjük el újra, hidd el csodás lesz velem, nem kérek sokat , csak azt hogy:Te is szeress engem.

Az élet tengerén élek én.
Boldogságról álmodoztam mindig én.
Gyötrelmes életembe soha nem jött fény.
De most itt vagy, te drága lény.
Oly boldog vagyok én.
Hiányzol, ha rád gondolok.
Hiányzol, ha nem látom mosolyod.
Ha nem látom szemed fényes csillagát,
Egyedül érzem magam minden éjszakán.

Egy szó, csak had haljam hangodat
Múló boldogság csak egy pillanat.
Egy kéz fogás csak, hogy érezzem kezedet
Tudd, csak ez miért élhetek.
Néz rám csak had nézek szemedbe
És lásd a boldogság te vagy az életbe.
Egy csók csak , hogy érezzem a szádat
Ölelj át és érezd mennyire kivánlak.
Csak egy perc. Csak egy percet kérek
Hogy elmondjam : Szeretlek Téged

„Amikor tudod, hogy nem jön, de mégis várod,
Amikor tudod, hogy kár volt, mégse bánod,
Amikor érzed, hogy hevesebben dobog a szived,
Amikor érzed, hogy érte remeg két kezed,
Amikor várod, hogy eljöjjön a pillanat,
Amikor várod, hogy odaadhasd önmagad,
Amikor vágyod hangját és szavait,
Amikor néznéd mosolyát és két szemét,
Amikor néznéd ahogy nyujtaja két kezét,
Amikor nem birod már kibuggyannak a könnyek,
Amikor nem birod már türtőztetni magad,
Amikor elhiszed, hogy erre volt szükséged,
Amikor elhiszed, hogy ő is eleped érted,
Amikor megijedsz mert rossz lenne nélküle,
Amikor már aludnál és ébrednél mellette,
Amikor már önmagaddal harcolsz ellene,
Amikor rájössz, hogy mit sem ér a józan ész,
Amikor rájössz, hogy miért is ne, egyszer élsz,
Amikor világossá válik, hogy ez jó neked,
Amikor világossá válik, hogy megteszed,
Akkor vedd tudomásul, hogy igenis szereted!”



Sírok ha sírsz, ragyogok ha ragyogsz.
Néma barátod, rabszolgád vagyok.
Alázatos és bizalmas barát,
aki nem kér semmit csak néz és imád.
És nem akar lenni csak általad,
csak az árnyéka annak ami vagy!


"Annyiszor próbáltuk eltépni a szálat, ami egymáshoz kötött minket! Küzdöttünk, de elbuktunk, mert a vége mindig ugyan az lett:Te velem, Én veled! Ez így tökéletes!Nélküled mindig csak túl élek! Azt hittem elmúlik az érzés, hisz semmi sem tart örökké! Aztán, ahogy telt múlt az idő rájöttem, hogy ez nem fog elmúlni s hogy ezt az érzést más nem tudja pótolni! S most már nem ellened, érted fogok küzdeni, mert Te vagy az kit nem tudok feledni! Melletted megnyugszik a lelkem, veled erős vagyok, szeretem azt a nőt, aki melletted vagyok! S ezt magamnak olyan nehéz volt bevallanom! Bevallani, hogy nekem is szükségem van valakire! Te vagy az én valakim!

Millió csillag ragyogott az éjben, kiszúrtam egyet láttalak a fényben. Rád gondoltam, szívem remegett tudtam tőled jött a szerelmes üzenet. Vissza küldtem szívem dobbanását ezernyi érzés hatotta át. Édes csókod íze ajkamon harmatozott tudtam te is ezt akarod. Szemeid csillogása hold fényben táncolt, lépteid susogása adta a dallamot, átöleltél, megcsókoltál, s fülembe súgtad szeretlek egy életen át.


Ülj ide mellém s nézzük együtt
az utat, mely hozzám vezetett.
Ne törődj most a kitérőkkel,
én is úgy jöttem, ahogy lehetett.
Hol van már az , aki kérdezett és
hol van már az a felelet-
leolvasztotta a nap
a hátamra fagyott teleket.
Zötyögtette a szívem, de most szeretem
az utat, mely hozzád vezetett.


Remegő kézbe veszem a tollat hogy leírjam neked a búcsú szavakat,
Mert ezt én nem képzeletből teszem.
Hisz te voltál aki összetörte a szívemet,
Mikor koporsomon dübörög a föld.
Akkor legyen neked fényes esküvöd,
Kedves kis templomba térdre borulba esküdj.
S nézz fel az égre,
Látni fogsz egy csillagot ami régebben neked ragyogott.
Mert fájni kell a szívnek ha igazán szeret,
Mert fájdalom nélkül szeretni nem lehet!"



"Búcsúznom kell,Mert a nap már kel.
Elmúlik minden...
Hisz egykor még te voltál a kincsem,
De most van egy srác
Ki maga tűz és a tánc.
Ő most kettőnk közé állt.
És a szívemben érzést talált!
Téged is szeretlek valahol,
De ez az érzés mélyen lapul.
El kell hogy hagyjalak,
Vagy talán maradjak?
Ez a kérdés nyomaszt engem,...
De ezt előtted mélyen eltemetem.
Mit tegyek nem tudom,
De nélkületek élni,úgy érzem nem birok!


"Most szívből jövő verset írok neked,
avval kezdem milyen jó volt veled.
Azt hittem eltudlak felejteni de rájöttem ez nem fog menni,
félek én hogy így is marad,sírok és szenvedek miattad.
Már nem látlak régóta,telik az idő azóta.
Te már engem felejtesz,mint egy pohárt elejtesz.
Hiába is kereslek,csak egyre jobban szeretlek.
Hiányzol...nagyon szeretlek.


Nem bírom ezt a fájdalmat
Megőrülök, ha nem láthatlak
Hiányzol minden pillanatban
Hiányzol hajnalban, pirkadatban
Hiányzik a mosolyod, az észveszően szexis hangod
Hiányzik az érintésed, hiányzik az illatod
Hiányzik minden mozdulatod,
Te hiányzol szerelmem
És kár hogy nem vagy mellettem!

Ha az életben boldog akarsz lenni.
Tanulj meg hinni, szeretni, feledni!!!
Hinni a jövőben. Feledni a rosszat. S kik méltók rá, szeretni azokat.
Ha erre képes leszel, bánat sose ér. Mert e három szóba az élet belefér!
Búnak fejed ne add, fiatal vagy még.
És sose felejtsd el:
"A felhők felett mindig kék az ég!"


Hagyd, hogy emlékezzem,
hagyd, meg a tegnapot,
hagyd, hogy úgy gondoljam, kicsit még ott vagyok.
Hagyd, hogyha megered, sírjak, mint az állat,
hagyd meg a mosolyod, még egy kicsit nálam.
Kérlek hagyd, hogy éjjel, hadd ébredjek félve,
hogyha nekem úgy jó, hadd szakadjak félbe.
Hagyd, hogy úgy érezzem, szerettem valakit,
hagyd, hogy úgy érezzem, szeretett valaki.




Emlékszem az első csókra, mire úgy vártam,
az első érintésre, mely felkeltette a vágyam.
A forró éjszakák csodás varázsa,
szemed szenvedélyes pillantása,
örök emlék marad szívem zugában.
A forró érintésed, tested melege, érzéki csókod,
nekem mindennél fontosabb volt.
Hiányozni fogsz nappal és éjjel,
őrizz meg emlékedben, csak erre kérlek.
Ha magányos leszel, gondolj rám,
énis azt teszem minden éjszakán.
Fáj, hogy nem szerettél,
de köszönöm az időt, mit velem töltöttél.


Egy szó, amire mindig vágytam,
egy táj, melyet megcsodáltam.
Egy mosoly, mely örökre elvarázsolt,
egy fény, mely a szememben táncolt.
A hang, mely oly tisztán csengett,
a kéz, mely megérintett.
Egy mozdulat, mely nekem szólt,
az ölelés, mely csak az enyém volt.
Angyalok éneke cseng fülemben,
régi nyáré lett.
Nem égett tűz a szép szó mögött,
volt egy álmom, mely összetörött.




Semmit sem kértem, valamit mégis vártam,
azthittem tudod, mi is az én vágyam.
Vágytam rád, de mondani nem mertem,
így elvesztettem azt, kit igazán szerettem.
Te mosolyogsz, én viszont szenvedek,
te nem félsz, én viszont reszketek.
Rettegek attól, hogy egy nap rám nézel,
s a szemembe mondod: " én mást érzek! "



Hagyd, hogy emlékezzem,
hagyd, meg a tegnapot,
hagyd, hogy úgy gondoljam, kicsit még ott vagyok.
Hagyd, hogyha megered, sírjak, mint az állat,
hagyd meg a mosolyod, még egy kicsit nálam.
Kérlek hagyd, hogy éjjel, hadd ébredjek félve,
hogyha nekem úgy jó, hadd szakadjak félbe.
Hagyd, hogy úgy érezzem, szerettem valakit,
hagyd, hogy úgy érezzem, szeretett valaki.



Emlékszem az első csókra, mire úgy vártam,
az első érintésre, mely felkeltette a vágyam.
A forró éjszakák csodás varázsa,
szemed szenvedélyes pillantása,
örök emlék marad szívem zugában.
A forró érintésed, tested melege, érzéki csókod,
nekem mindennél fontosabb volt.
Hiányozni fogsz nappal és éjjel,
őrizz meg emlékedben, csak erre kérlek.
Ha magányos leszel, gondolj rám,
énis azt teszem minden éjszakán.
Fáj, hogy nem szerettél,
de köszönöm az időt, mit velem töltöttél.

Tudom, hogy szerettél,
mégsem feledtél.
Tudom, hogy sirattál,
mégis elhagytál.
Nem átkozlak téged, csak az Isten látta,
hogy miattad lettem boldogtalan és árva.
Könny sohase szökjön a szemedbe,
csak ha mást csókolsz, jussak az eszedbe



Miért érzek fájdalmat, mikor boldog is lehetnék?
Miért vagyok ily tétova, mikor mást is tehetnék?!
Miért nem lehettem boldog, mikor tehettem?
Nem tudom, de míg tehettem, szerettem,
De igazán boldog mégsem lehettem.
Szeretnék veled boldog lenni, és tiszta szívből csak
téged szeretni,
De ezt sajnos nem tehetem, mert még mindig őt
szeretem.
Feledném, de nem tehetem, mert szívem oly konok.
Próbálkoztam elfeledni, erőlködtem eleget, de folyton
csak rá gondolok.
Szóval veled boldog nem vagyok!
Lelkem szárnyal, szíve lángol, poklok poklán
szenvedek,
Nem tudom elfeledni szépséges-szép szemedet!
Belém nyilallt itt benn valami, szerelemnek nevezném,
De a régi szerelem folyton kísért, feledném ha
tehetném!!!!
Szeretlek, de szenvedek, elhiheted!



Milyen csonka ma a Hold,
Az éj milyen sivatag néma,
Milyen szomorú vagyok én ma,
Milyen csonka ma a Hold.
Minden Egész eltörött,
Minden láng csak részben lobog,
Minden szerelem darabokban,
Minden Egész eltörött.
Szerelmes voltam, s talán még az is vagyok,
Szívem dobog, s eszem rajtad forog. .
Merre jársz most?Kivel vagy?
Gondolsz-e rám, ha jön a fagy,
Mikor még együtt voltunk ölelkezdtünk, csólolóztunk,
fagyban te mindeig átöleltél,
éreztem hogy szíved hevesebb mint másé. . .
Csak egyet szerettem, úgy igazán. . ,
S az az egy Te voltál. .
Soha senkit úgy nem szerettem, mint téged,
Sírva könyörgök; de szóra se méltatssz. .
Levelet írok, de meg se nézed. . .
szeretném, ha néznéd csókjaidra vágyó ajkaidat,
Remélve, remélem egyszer megtalálom a kivezető, jó utat. . .




Szerettelek, de Te rútul becsaptál,
Hatalmas fájdalmat okoztál!
A szívem ketté tört, a lelkem majd megszakadt,
Soha nem éreztem még ekkora kínt és fájdalmat!
Éjjelente felébredek és sírva látom magamat,
Hisz Rólad álmodtam valami borzalmasat!
Egy másik lány kezét fogtad,
S a könnyeim hevesebben potyogtak.
De rákellett jönnöm ez nem csak egy álom,
Ez a szörnyű valóság, miben vesztemet találom!
Lassan és fájón becsukom a szemem, emelem a késem,
Hisz nincs már mit vesztenem!



Elmentél tőlem kedvesem,
S én hagytam menj csak el.
Hiába, aki menni akar,
Azt hagyni kell.
Mosolygott hozzá az arcom,
De mögé már senki sem néz,
Játszani a közömbös embert,
Csak most látom milyen nehéz.
Elmegyünk egymás mellett,
A két szemed rám nevet,
Kacagva köszöntelek én is,
De az arcom kissé megremeg
Mosolyogva megyek az utca
Sarkáig, s ahogy befordulok
Fáradtan szememhez nyúlok,
S egy könnycseppet szétmorzsolok.
Ha valaki most megkérdezné tőlem,
Mondjam meg mit jelentesz Nekem,
egy pilanatig zavarba Jönnék,
s nem tudnék szólni hirtelen.
Csak nagy sokára mondanám azt:
„Semmiség, csak egy elmúlt szerelem. ”
S csak egy sóhaj lenne minden.
S nem venné észre senki sem,
Hogy titokban könnyes lesz a két szemem.
De már látnak szemeim
Messze túl a könnyeken,
Még most is te vagy a mindenem.
S ha valaki most megkérdezné tőlem,
Mondjam meg mit jelentesz nekem,
Talán büszkeségből azt felelném:
„Semmit, csak az egész életem!”



Hitetlenül ültem ott, mégis valamit remélve,
szívemben sebekkel egyre csak gyötörve.
Nem is tudtam már akkor, hogy mire várok még,
ennyi idő után bolond ki remél. . .
Csak egy szempár kellett volna, vagy egy ártatlan kis szó,
mi nem is lenne kedves, csak éppen vígasztaló.
. . . Minek is mondom, hisz elmúlt már rég,
egy üres foltot őriz a szívem fájón, buzgón még.
Felednem kéne, mert várhat rám más,
felednem kéne, hisz Ő sem tett mást. . .
Lelkemnek édes búja, fejemnek fájdítója,
könnyeim bő patakja, fájdalomnak kis csónakja,
menj tovább, ússz messzire. . .
vidd magaddal ezt a kínt is, vidd el innen, ne sajnáld,
egy szerelem volt, mit feledni kell, mert nem jön vissza már. . .
Egy szerelem, mit én éreztem, s most gyötör a hiánya,
mert elvesztettem, s fáj, hogy elvesztem én is,
elsodort e vad, vakító érzelem világa. . .



Várok rád, de neked nem fontos, hogy láss.
Tiltott az érintés, tudod, hogy fáj.
Nincs már mit tenni mindennek vége,
te elszállsz, s én itt maradok egyedül, szenvedve.
Neked könnyebb, hisz nem te kelsz és fekszel minden egyes nap sírva.
De kívánom, . önzően-, kísértsen arcom,
emlékezz rám:én vívom a harcom.
Érezd a hiányom, nyugtalan szívedbe az enyémet engedd be!
Éjszaka ágyadban fekvepárnádat ölelve csak rám gondolj.
Lehunyva szemeid, engem láss szüntelen.
Álmodban engem, csak engem várj egyre.
Hajnalban csalódottan ébredj.
A hidegben járva csapjon meg illatom,
mögötted sétálva könnyeim hullatom.
Érzed a lépteim, fordulj csak hátra, s nézz!!!
Megállsz és megfagy a levegő.
Köszönsz, s én mosolygok, de legbelül fuldoklom.
Ellépek előtted, s szemeim behunyom.
Zokogás kerülget, takarom arcom.
Elég volt annyi, hogy halljam hangodat!
Ahogyan távolodom, szívem darabokra esik szét.



Van mikor szomorú vagy és vidám,
és sirni tudnál egy hosszú éjszakán.
De a napok egyre csak telnek,
téged pedig csakis a remény éltet.
Ekkor magukkal ragadnak a szenvedélyek,
És bánatodban csak ezekben reménykedsz.
De rájössz te majd arra idővel,
hogy ostobaságokat követsz el.
És talán akkor már késő lesz a bánat
hisz tested-lelked teljesen elfárad.
Egyszer csak kiszárad ugy mint egy patak,
de a REMÉNY örökkön-örökké megmarad!!!!!!!



Nehéz elfogadni, mi a világot jelentette nem rég
Az mára nem más mint féltve őrzött emlék,
Hiányodat elviselni nem megy oly könnyen,
Akárhányszor rád gondolok ejtek majd egy könnyet!
Most csend van ujra sötétben állok
Fénysugarat már csak álmaimban látok,
A jót mi köztünk volt ne felejtsd el kérlek,
A távolból szeretlek mint egy érzéki lélek!



Búcsúzz ha tudsz, de ne ejts könnyet
nem ér semmit az élet ha másé szíved.
Felejtsd a múltat felejtsd az álmot ,
felejtsd ki téged szívből imádott.
Te voltál életem első tévedése ,
boldogságom kezdete és vége.
Mikor írom e fájó levelet neked ,
bocsásd meg hogy szeretni mertelek.



Kitéplek szivemböl és mesze doblak magamtól .
Kitéplek és vele 1 darabot magamból .
Nekem fáj de sírásom hallani nem fogod a
könnyem csak a földön kopog. .
Bár szívem mélyén mindig ott leszel ,
ott számomra 1 sirkö alat fekszel
s ha olykor magamba merülök ehhez a sírhoz sírva menekülök!!

Nem kell mondanod nekem már semmit,
Szemedbe néztem,azok elárultál titkaid.
Mondtad,hogy bánod,és megbántál mindent.
Csak bocsásak meg és újra higgyek neked.
Adtam oly sok esélyt,és vártam a csodát,
Jöttek a kínzó percek,de azt hiszem vége már
Elmondtad sokszor mennyit jelentesz nekem,
Pedig Én mindenemmel együtt,csak érted élek.
Te azt mondtad szeretsz,s Én elhittem neked,
Nem értem hogy még is mi lett akkor veled.
Csak szavak voltak,miket a fülembe súgtál,
De az fáj nagyon hogy szemembe hazudtál.
Tudom,feledni úgy sem lehet a múltat,
Azt a nagy szerelmet amit valaha éreztem irántad.
Mert Te voltál a mindenem ebben a világban,
Nem kevesebb,nem több,mint szívem darabja.
De miről beszélek,szívemet Te törted százfelé,
Megmaradt bennem,a múlt fájdalmas szilánkjai.
De ha majd Téged,megun az aki csak játszik veled,
Megtudod milyen érzés,ha szíved négy fal között,másért remeg.


Újra előtte álltam,újra láttam arcát,
De ő már más lánynak csókolta az ajkát.
Ő nem mondott mást,csak szia,de jó hogy itt vagy,
Éreztem,ahogy a fájdalom végig fut rajtam.
Én sem mondtam többet,csak köszöntem éppen,
Még annyit megjegyeztem szépek vagytok ketten.
De aztán el is tüntem gyorsan hamarjában,
Hogy ne lása szívem,majd meg szakad bánatában.
Ma rájöttem,nincs semmi értelme,várni rád,
Csak szánalom volt a szerelem,minden egy hazugság.
Szomorú vagyok nagyon,hisz annyira fáj,
Talán jobb is,hogy egyedül leszek most már.
Most magányosan ülök a sötét sarokban,
Érzem ahogy a forró könnyeim csorognak.
Már nincs többé,az élet utáni vágyakozás,
Hisz ki az aki képes vérző szívvel élni tovább.
Lehet hogy kutatni fogsz merre hol vagyok,
De már nem találsz se közel se távol.
A bánat feldulta a lelkem,lehunyni vágyom szemem,
A hajnal már ébren nem talál,síratni fognak engem.


A szerelem olyan,mint a tenger,
mely ha vihar van,elsodor,
s nem érdekel merre visz,
csak hánykolódsz a habokon.
Boldog vagy,mert nem sejted még,
hogy hamarosan lenyugszik a szél.
S a nagy hullámok helyett,csak a sima víztükör lesz.
De egyszer eljön a pillanat,s teljesen egyedül maradsz.
Amint lágyan ringatózik csónakod,
Egy könnycsepp gördül le az arcodon.
Amint vissza gondolsz arra,ami elmúlt,
Nem tudod hova tünt az álom,s miért kísért a múlt?!
Nem tudod miért gondolsz mindig vissza,
S miért téped fel sebeid mindig újra?
De talán eljön az idő,
Mikor a múlt már nem kísért,
S nem könnyezik a szemed,
ha eszedbe jut egy emlék.


Rólad álmodom,ha lecsukódik szemem,
Azt álmodom,hogy megfogod a kezem.
Szelíden rám nevetsz,
S azt súgod:Örökké szeretsz.
Rólad álmodtam most is,mikor aludni tértem,
Egy álom,melyet nem akarom hogy valamikor is véget érjen.
Ott ültünk a padon ketten,
Semmi sem számított,csak az együtt töltött percek.
Rólad álmodom,és most mindjárt véget ér,
Felébredek és jön az őrült felismerés.
Hogy te másé vagy s enyém nem lehetsz,
olyan kegyetlen néha ez a szerelem.
Rólunk álmodtam,de hamar felébredtem,
Most jönnek az őrült,kegyetlen percek.
Amikor látom,hogy te őt öleled át,
És nekem nem adsz esélyt,hogy vigyázhassak rád.
Rólad álmodom,mert csak te érted vagyok,
Nélküled csak szenvedek,ezt te is tudod már,nagyon.
Rólad álmodom,mert kegyetlenül beléd estem,
De nem tudom mikor jössz rá,hogy én vagyok az a lány,kit a sors melléd teremtett.
Rólad álmodom,de érzem ,csak hiba,
Pedig úgy lennék melletted,hogy mindenki meglássa.
Azt,hogy én érted nagyon oda vagyok,
És hogy én nélküled hamarosan meghalok!


Tudod mit?Nem védekezem.
Nincs rá időm.
Hazudj, ragaszkodj, örjöngj. Mit tegyek?
Átnézek rajtad, mint a levegőn.
Elég volt annyi éven át remélni
és várni kíméletesen,
már nem kíméllek, nem is figyelek rád.
Vállalak és léted megszüntetem.
Ha barát akarsz lenni, elfogadlak
de kibírlak mint, bármi mást:
Úgy néztelek, mint elmúlt örömöt.
Nézlek most, mint egy sorscsapást.
Majd beszélhetünk újra,
egyszer. . . talán ha észretérsz.


Miért feledted oly hamar nevemet,
Miért hagytál itt engemet.
Hiányod nem pótolja senki más,
De ez már az utolsó vallomás.
Életem mi vidám volt az már a mult,
Vidámságom nincs rég megfakult.
Elvitted magadal szívem örömét,
Most a sok kudarc a bánat ér.
A hangom mit hallotál az még
vidáman csengett,
Most a sok gyötrelem, miket hallani lehet.
Már nem kacagok, már csak sírni tudok.
De te már ugy sem halhatod.
Oly fájó érzés, mert hiányzol nekem,
Szívemben csak a magányt érezhetem.
Csak néha legyél egy kicsit egy egy szóra,
Enyit kérek ez egy utolsó óhaj.


Testem remeg, szívem ég,
Nem vagy velem. . . mondd, miért?
Messze vagy most, tőlem távol,
De szívem még mindig lángol.
Ágyamon fekszem, és gondolkodom…
Kit elérni Én, soha nem fogok
Szívem keres vágyakozik utánad
Egy szó egy érzés: csak. . . . . . Imádlak!
Néma éjjel, nyugodt, csöndes,
Ajkam néma, szemem könnyes…
Egy halk szó és egy forró érintés…-
Mi lehet? Talán itt vagy velem mégis?
Próbáltam elmenekülni,
Mély álmomból hirtelen felébredni…
De egy hang, egy kérés visszatart:
Mindig azt suttogta: maradj maradj (velem!)
Egy utolsó sóhaj, egy utolsó könnycsepp,
Elnémult ajak, mozdulatlan test…
Sötét éjszaka, sokat gondolok rád.
De felvillant egy apró reménysugár.
Sötét éjszakán riadtan keltem…
Körbenéztem, nem láttalak…Téged
Pedig álmomban megtaláltalak. . . .
De már nem hív, nem szólít a hang,
Az álmommal együtt Ő is itt hagyot
Úgy mint mikor, a pillangók szállnak tova -
Lehajtottam fejem, becsuktam szemem.
S talán még egyszer meg láthatlak Téged.


Annyi mindent mondanék, de nincs semmire szó. Bár tudnám, hogy ez az élet, mire is jó? Bár tudnám, hogy miért mondunk olyat... Amit nem szabad. Lehetne, de nem akarod, mégis kimondod a szavakat. Utána csak fogod a fejed, hogy két szó mit tett veled: "csak barátok!" Miközben örökre szívedbe zárod.
És mikor megcsókolnád, visszafogod vágyad. Mikor mondanád szeretlek, befogod a szádat. Mikor vele álmodnál, riadtan felébredsz. Nem érted magad, s ezért más sem érhet. Szemében ott van a dacos mondat. "Csak barátok!"...óó, hisz épp te mondtad!
Besétáltál a csapdába és nincs hova menned. Miért kellett kimondanod, miért kellett ezt tenned?!
Nem csak te vagy szomorú, Ő sem örül jobban, hogy nem lehet soha ott a két karodban. Lopott tekintet, de látta Ő is, tudom. Ennek semmi értelme, úgy gondolom.
Egy hete ezen rágódom, gondolkodom vagy álmodom. De mindenütt Őt látom! Ez nem szép, hanem rémálom. Ha hidegen hagy, nem zavar egy darabig. Aztán újra látom és a gondolat a fejembe hasít.
A gondolat a fejembe, s az érzés a szívembe. HA velem van, nem telek be vele. Zavartan mosolygok, épp, hogy csak beszélek.
Ha nem ismersz, akkor ezt te most nem érted. És Ő ismer engem, csak a félénk lányt, akit helyettem, hetente kétszer lát.
Belezúgtam.... tetszik.... vagy ez a szerelem??? Nem tudom eldönteni, mi is ez Istenem! Kölcsönös vonzalom vagy viszonzatlan szerelem? Múló vágy csupán, vagy kétoldalú gyötrelem? Két oldalú? Ő is érzi? Vagy csak én kombinálok?
Miért nem válaszol senki a kérdésekre, miket a levegőbe kiáltok??? Miért nem száll az égig, egy angyal fülébe? S miért nem hoz választ vagy repít az ölébe?
Miért érzem ezt a nyughatatlan vágyat. Melynek száz meg száz vers sem szabhat gátat?
Miért van az, hogy nem nyugtat, mi eddig csitított??? Miért van az, hogy békés a hang, ami eddig sivított?
Miért fordult a világ a tetejére? Miért kell belenéznem a szemébe?
Olyan titokzatos, akár az élet! Be kell, hogy valljam, nem értelek téged!!!


Remegő hanggal veszem fel a telefont
Feléled bennem ezer remény és gond
Felveszem és azt mondom: Igen! Tessék!
Csak annyi a válasz: Szia! csak Én vagyok !
Feltépi bennem hosszú idő sebeit
Felhozza bennem elfelejtett emlékeid
Felsérti újra már elfelejtett hegeket
De te újra azt mondanád: Szeretlek
S szól! S Te szólsz: Mondjad! Miben segíthetek?
Pedig tudom nem ezt kellett volna tennem
Elküldeni őt? Fagyosnak lenni . . . .
Vagy nem törődve semmivel tovább szeretni?
A kérdés jó! De a válasz az nehéz
Van-e ennek értelme? Van-e még esély?
A sorsa bízom most az eszemet
S tudod a rosszat, de még is kedves vagy vele
S a hang megszűnik már nem beszél
S a hang eltűnt, s ettől fogsz újra remélni
Talán így kellett lennie, talán ez az élet
Hogy feltépje sebeim, s visszatérjen emléke!!!


A nő, ki nős embert szeret,
szomorú szerető nagyon.
Éjjel a vágy ha rámered,
felsír. . . Mert nincsen irgalom.
Hetenként egy-egy délután
eljön hozzá, ki öleli.
Siet. . . feléje nyúl sután. . .
más otthon ízével teli;
a zsebkendőjén, ingein
egy másik asszony nyoma van
s a férfi életében ím
ő-bárhogy lángol- nyomtalan.
Csak, mint a napfény, felragyog,
aztán pár napra beborul;
az ünnepek, vasárnapok
magányban telnek, józanul.
Néha ha fáradt, s kézbefog
otthon egy könyvet és leül,
pár sort elolvas. . . felzokog,
mert oly sokat van egyedül.
De mért? HIsz ő is annyit ér,
mint az, akinek férje van;
benne is úgy lobog a vér;
szeretne élni boldogan;
fényes vasárnap járni kinn,
büszkén karolva vinni őt,
mutatni:Nézzétek!Enyém!
Állni a pletykálók előtt,
s nem mellék utcák kis, sötét
zugában kapni csókokat
és ijedten rebbenni szét,
ha ismerős ki ott haladt.
A nő ki nős embert szeret,
sok rossz asszonynál többet add:
hitet, szerelmet, életet,
türelmet, ifjú álmokat. . .
Ne szóljatok meg, olvasók!
Nem pillangókról szól e dal,
kiknél csupán szeszély a csók,
-mert hogy a vérük fiatal-
hanem azokról, kik szívét
egyetlen férfi köti le,
számára lettek menedék,
egy jégkor hű tűztengere,
akik megértők, csöndesek,
nyomukban nem hull szét család,
csak bennük mélyebb s fáj a seb
látva kis lánykák mosolyát,
érezve, hogy nincs-bárha van
az, aki van-de nincs velük;
és a sírás is hasztalan,
akár az egész életük.


Édes kicsiny fiú, most búcsúzom tőled,
Nem hullatom könnyem, bár nagyon fáj a szívem.
Búcsúzom Én tőled, szívem össze törted,
Édes kicsiny fiú, vigyáz a szívedre.
Édes kicsiny fiú, el megyek most messze,
Nem mesélek többé, csodás szép meséket.
Bár nem tudom hogy szeretsz, Én Imádlak Téged,
Édes kicsiny fiú, vigyáz a szívedre.
Édes kicsiny fiú, ne félj a holnaptól,
Én nem ölelhetlek meg, számat sem csókolhatod.
Felednem kell téged bár hogyan is fáj nekem,
Édes kicsiny fiú vigyáz a szívedre.
Édes kicsiny fiú, most űzenem neked,
Legyél mindig boldog, és soha ne feledj el.
Vannak rossz napjaim mikor boldogtalan vagyok,
Édes kicsiny fiú, most szomorú vagyok.


Immár 1 hete, hogy vagy nekem Kincsem,
Rajtad kívül semmi másom nincsen.
Te jelentesz mindent, talán többet, mint gondolnád,Sokszor rámtör, 1-1 feledhetetlen délután.Ha Veled vagyok, elszáll minden gondom,
Azt hogy szeretsz, nem csak érzem… tudom!
Többet tudsz nekem adni, mint bárki e világon,
Ha néha sok, vagy rossz vagyok, őszintén sajnálom.Fáj, hogy messze vagy, és nem lehetek Veled mindig,
De érzem, hogy kibírjuk, benned tudok hinni.
TE vagy az Igazim, ezt nem csak hiszem, érzem:
Soha többé nem lesz senkire szükségem!
Szeretném megköszönni e csodás pár hetet,
Remélem, belőled még sokszor ennyit lehet.
Próbálom Édesem leírni, mit jelentesz nekem:
Ez egy csodálatos, őszinte szerelem!
Életem értelme vagy, mindörökké Akarlak!
Szeretlek, Imádlak, de ki nem sajátíthatlak magamnak. Őrült vágyat érzek, s iszonyúan Kívánlak, Ez az érzés már rég több mint szerelem…
Egy életen át boldoggá akarlak tenni, ez minden vágyam, Megteszek mindent, érted, ha kell, meghalok bátran.Ezt érzem irántad, s köszönöm, hogy vagy nekem,Csak annyit kérnék Életem: maradj mindig velem!


Mire felébredtünk késő volt már.
Az életem és nem játék voltál.
Én is a mindent jelentettem neked.
Szép volt. Szép. Együtt álmodni veled.
Tudod téged, míly nagyon szeretlek.
Tudod téged, sohasem feledlek.
Tudom, neked is szebb lett életed.
Tudjuk, elvenni mindent nem lehet.
Késő volt már, mire felébredtünk.
Hibáztam. Fáj. Ám válni kell nekünk.
Ígéret köt, míg szabad nem leszek.
Emlékek segítenek várni, neked.
Bocsásd meg, ma még nem szerethetlek.
Bocsásd meg, tán örökre elmegyek.
Bocsásd meg, az időt míg nem leszek.
Bocsásd meg, mert szeretsz és szeretlek.



Félek a jövőtől, nem találom helyem
Félek a világban, mert nem vagy velem
Félek mást szeretsz, s enyém nem leszel
Félek, hiába várok, soha nem jössz el
Bárcsak újra átélhetném a veled töltött perceket
Bárcsak újra megtehetném, amit többet nem lehet
Bárcsak elmondhatnám, hogy mennyire szeretlek
Bárcsak tudnád, hogy soha el nem felejtelek
S most, hogy tudsz mindent, hogy nézzek szemedbe?
Most, hogy bevallottam egy keddi napon, remegve
Most, hogy a kétely mardossa darabokra lelkemet
Most, hogy tudom, ez neked semmit nem jelent
Félek a jövőtől, a holnap minden percétől
Félek az ismeretlen sorsdöntő ölelésétől
Félek elutasítasz, félek többé nem látlak
Félek, ha nemet mondasz, én utána is várlak



Vigyél el! Vigyél el, te tudod hová!
Vigyél el! Vigyél, engem bárhová!
Keress egy helyet, ahol ketten lehetünk,
A boldogság, akit még oda engedünk!
Találj egy földet, ahol boldogság és béke van,
Ahol örökké ölelhetsz, és végleg velem vagy!
Nézz bele szívedbe, hallgass a lelkedre,
Ott bennük az utat, biztosan megleled!
Ha nem találsz utat, e gyönyörű földre,
Nézz bele szemembe, ott meglátod rögvest!
Ott a szemem mélyén, ott látod lelkemet,
Mellette ott leled szerelmes szívemet!
Ha őket, meglátod, csillogó szemeim legmélyén!
Segítséget találsz, ahová engemet elvigyél!
Ott látod lelkeddel, lelkem rejtekén,
A csodás földet, ahová veled elmennék!
Lelkeddel lelkem, titkait feltárod,
A boldogságod, akkor, biztos megtalálod!
Hisz bele van az, vésve, oda mindörökre,
Veled vagyok boldog, nem is vágyom többre!


Nem akarom elűzni álmaim.
Nem akarom kioltani vágyaim.
Nem akarom megtűrni láncaim.
Csak boldog akarok lenni. . .
Nem akarom legyűrni a sírás könnyeit.
Nem akarom elhagyni a szárnyalás emlékeit.
Nem akarom kitörölni az öröm képeit.
Csak boldog akarok lenni. . .
Nem akarom kimondani eszem átkait.
Nem akarom megismerni szívem árnyait.
Nem akarom megmutatni lelkem romjait.
Csak boldog akarok lenni...
Nem akarom érezni a magányt.
Nem akarom megszokni a hiányt.
Nem akarom kivárni a talányt.
Csak boldog akarok lenni...
Nem akarom látni mások boldogságát.
Nem akarom újra átélni a csalódás iszonyát.
Nem akarom kiállni a felejtés próbáját.
Csak boldog akarok lenni...
Nem akarom hallani az önsajnálat hangjait.
Nem akarom elhinni álszent szavait.
Nem akarom elfogadni életem romjait.
Csak végre boldog akarok lenni...


Ne sírj, hogy azok az idők is elmúltak,
Ez így megy. A régi átadja helyét az újnak.
Ahogy a tegnapnak sincs helye máma,
Ne sírj, hogy vége lett. Nem történt hiába.
Akkor se, ha ma még nem érted.
Üdvözöld örömmel, ki ajtódon belépett.
S ma még Veled van, de kitudja holnap
Nem indul-e új utakra. Szép idők a "voltak".
Ragadd meg a pillanatot! Nem hagyni veszni,
Remélve, reménytelen, de szívvel kell szeretni.
Nem adni föl, mert aki a fellegbe vágyik,
Sokat kell küzdjön, míg az valóra válik.
Van, ami megéri. Nem számít`nak mások,
Csak a szív mélyéről jövő halk susogások.
Ne sírj azért, minek vége lett tegnap,
Talán nincs is vége, csak elmenni te hagytad.
Küzdeni. Amíg csak üt az ér a nyakon,
Keresztül mindenen, erőnkön felül, vakon.
Át ledönthetelen, szilárd falakon,
Szeretni úgy, mint senkit. Nagyon.



Hiába adtam neked lelkem minden szavát,
s vele együtt szerelmem őrült pillanatát,
ha nem lehetsz velem kedvesem, kellesz,
s vele együtt tested minden egyes részlete.
Hiába sírtam sok-sok éjjelen szerelméért,
ha nem csókolhatom, s nem lehet az enyém,
annyira fáj, hogy elmondani nem tudom,
milyen nehéz szívemben hordani, fáj nagyon.
Nem akarom többet látni, hogy szívem ne
fájjon soha többet, nem akarom érezni se
hogy milyen édes közelsége, szeretem én,
nem akarom látni szeme pillantását többé.
El akarom feledni, hogy szerettem nagyon,
arcát s a bájt, mit magából őszintén sugároz,
most is miatta könnyezem, bárcsak feledhetném,
hiába szeretem, ha sosem lehet velem, s enyém.


Az igaz szerelem sok fájdalommal jár,
Van benne sok jó és rosz határ.
Tele van szemvedéjel, fórrósággal,
S tele boldogtalanságal.
Én is erre a forróságra vágyom,
De néha úgy érzem, ez már csak álom.
Mert bár évek óta érzem irántad a szemvedélyt.
Azt hiszem sokszor csak a bánat ért.
Ezért hát szorítsd meg, gyorsan mind a két kezem,
Mond, hogy te is érzed az igaz szerelmet.
Letőrlöm az arcodról a bánat porát,
S eggyütt megyünk az úton tovább.
Miért vagy oly elutasító néha kedvesem,
S miért vagy olyan szemvedélyes velem?
Miért akarsz a karodban tartani?
S miért akarsz végleg elutasítani?
S olykor romantikus csókkal csábítasz,
S pár napig magadba bolondítasz.
Majd ellöksz magadtól, mesze távol,
S én szemvedek a szomorúságtol.
Ezért hát szorítsd meg gyorsan a kezem,
Mond, hogy te is érzed az igaz szerelmet.
Letőrlöm arcodról a bánat porát,
S együtt menjünk azélet során !?!?

Rád gondolok és a sírás folytogat,
ha behunyom a szemem még látom az arcodat!
Még hallom a hangod és érzem az illatod!
Mintha még mindig itt lennél....a rabod vagyok!
És az emlékek,és az álmok,mintha láncok lennének
fogvatartanak,a múlthoz kötnek!
Próbálok szabadulni,eltépni a kötelet..
..és feledni,hogy mennyire szerettelek!!
Feledni,hogy a sebek még sajogva égnek,
S hogy nélküled végtelenül üresek a nappalok és az éjjek!
Elfeledni,hogy kegyetlenül csak játszottál velem,
és hogy most mégis nagyon hiányzol nekem!
Rád gondolok és a sírás folytogat!
Szeretném újra simogatni az arcodat,
szeretném újra megfogni a kezed,
hozzádbújni s hallgatni,ahogy dobog a szíved!


Elegem van az életből, nem akarok élni,
Nem akarok szenvedni, se többet félni.
Nem akarok érezni már se jót, se rosszat,
Nem akartam rövid életet, se hosszat.
El akarok menni innen, el jó messzire,
Emberek nélkül akarok lenni, nem gondolva semmire.
Felejteni akarok, nyugalomban, csöndben,
Erdőben sétálni a sötétben és ködben.
Nem akarok vitát, sem szidást hallani,
Nem fogok többet senkit se zavarni.
Nem akarok bánatot, nem akarok érzést,
A szívem nem bír már el több vérzést.
Vérezni lehet, míg az embernek van vére,
De nekem már nincs, eldobom végre.
Utálom a világot, zord környezet,
Sötét, borús, borzalmas övezet.
Nem találok örömöt itt, se boldogságot,
Csak megvetést, bánatot, hazugságot.
Vidám szeretnék lenni, mégsem tudok,
Ezért feladom, és a Halál felé futok.
Gyenge vagyok és gyáva, nem tagadom,
De nem látok semmi okot, amiért itt kéne maradnom.
Nem tudom mit érez más, csak azt amit én,
Nem lehetek többé boldog, ez már tény.
Melankólikus mondanivalóm csak egy szó: Halál,
Egy lány, aki nem keresi a boldogságot, mert sosem talál.


Reménytelen
Szeretlek, bár hiába epedezem érted,
soha nem lehet enyém, édes szerelmed.
Imádlak, de nincs remény, álom vagy csupán.
Hiányzol, de idővel elfeledlek talán.
Éjjel,mikor lehunyom szemem,
álmomban meglátlak, s repül a világ velem.
Odabújok hozzád, átölellek gyorsan,
szeretlek kedvesem, suttogom halkan.
Felriadok hirtelen a vekker csörgésére,
rájövök, az álomnak immáron vége.
Könny csordul ki szememből e rémes gondolatra.
A szívem meghasadt, s nem szerethet újra.

Fájdalmas szerelem...
Ha csendes alkonyatkor elolvasod levelem, Megtudod, mennyire fáj nélküled a szerelem. Fáj minden perc, és fáj minden óra. Nem vágyok másra, csak egy szerelmes csókra. Oly keveset látlak a munkád miatt téged, S te nem is képzeled, ilyenkor mit érzek. Kis szobámban csend van, csak az vigasztal engem, két kis katicabogár melengeti lelkem. Játszanak vidáman, néha ölembe ülnek. Karomba vágynak, de egyszer elrepülnek. S én itt maradok egyedül, mindig rád várva, Szerelmes levelem hát ne küldjem hiába.

<

Oldal: Versek..Idézetek!!
<3...Love...Szerelem...<3 - © 2008 - 2024 - szerelemm.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat