^_^ Töяtéηєtєк ^_^

 

1.♥ ßéкésєη, ∂є нσℓtคη ♥

2.♥ $íяเg tคяtó szєяєℓєм ♥

3.♥ €ℓคкคяtคм мση∂คηเ ♥

4.♥ Ĥคяς ค szєяєℓємéяt ♥

5.♥ Az utσℓsó คηgyคℓ ♥

6.♥ €gy єѕőѕ ηyáяเ єstє ♥

7.♥ Ĥคℓáℓσs szєяєℓєм ♥

8.♥ Łéρj คмíg ηєм кéső ♥

9.♥ €gy ƒเú és єgy ℓáηy töяtéηєtє ♥

10.♥ €gy tяคgเкus єsєt ♥

11.♥ Vคк ℓáηy töяtéηєtє♥

12.♥ Későη jött яá.. ♥

13.♥ €gy ℓáηy töяtéηєtє.. ♥

14.♥ Ŧเú, Láηy és єgy $яáς töяtéηєtє.. ♥

15.♥ €z ค szєяєℓєм! ♥

16.♥ ßúςsú ♥

17.♥ ßเzคℓσм.. ♥

♥ ßéкésєη, ∂є нσℓtคη ♥

Már nagyon régóta ismerted, s még régebb óta szeretted. Ti ketten voltatok a tökéletes pár. Hogy mióta? Isten sem tudta már. S egy meleg nyári nap után, ballagtatok haza lomhán. Jött az este, s a nap lement. Több pár is kéz a kézben ment. Elértetek a sínekhez, s te szorongva kaptál a szívedhez. Itt történt, itt vesztetted el egykori jegyesed, kit annyira szerettél, mint mostani kedvesed. „Semmi baj nem lesz, ő nem én vagyok!” E szavakkal csitítgatott. S mikor már az út felénél jártatok, mint akinek valami régen elfelejtett dolog jutott az eszébe. A fejéhez kapott, odaállt a peron szélére, és te eléje. S elkezdte, a már oly régóta várt szavakat sorolni: „Mondd kedves, nincsen kedved hozzám jönni?” S te önkívületben mondtál rá „IGEN!”-t De mikor már a gyűrű kezeden pihent, egy csapat suhanc jött sebesen, s te lesodortad a sínekre kedvesed. Ekkor az imént bemondott vonat érkezett, még csak nem is fékezett. Idő közben feljött a hold, s mindent ezüstös fénybe vont. Te még láttad szerelmed arcát, ahogyan a fájdalomtól s a meglepetéstő torzul át. És ekkor minden olyan gyorsan zajlott, egy gyors „Szeretlek!” Egy sikoly, s egy segítőkész kéz. S aléltan estél össze a rémülettől, a fájdalomtól. És a gondolattól: Két szerelmem vesztetem el ezen a helyen! És mikor másnap a kórházban tértél észhez, s a gyűrűdet nézted, elhatároztad: „Én többet nem megyek férjhez!” Kiengedtek, de gyógyszeres kezelésre rendeltek, s első utad az átokverte helyhez vezetett, mi kétszer törte össze a szívedet. S ott egy tucat gyógyszertől, mit suttyomban csórtál el az éjszakás nővértől, elaludtál szépen, halkan, hogy mikor a következő vonat vagy járókelő rádtalál, ott fekszel majd a gyilkos síneken, békésen, de holtan……


♥ $íяเg tคяtó szєяєℓєм ♥

Sírig tartó szerelem
A sötét utcán egy leány sétál, s egy fiúra gondol ki mást ölel át. A mai reggelen még nem sejtette, hogy estére magányos lesz szíve. Milyen szép volt, reggel a nap ragyogott, s most már halványan ragyognak a csillagok. Már reggel várta az esti találkozást, nem sejtve, hogy az okoz neki szomorú csalódást. S mikor elindult arca vidám; nem gondolt rá, hogy talán ez lesz az utolsó délután. Egy órát várt a fiúra reménykedve, félve, de szíve megsúgta, hogy hűtlen szeretője. Mikor a fiú megjött, a lány vidáman borult nyakába. A fiú csak köszönt és nem mosolygott a lányra. A lány már érezte, hogy valami elkopott a fiú szeméből. A fiú hideg volt és csak ennyit szólt: -Nem.
A lány csak ült és önmagábanak, némán, halkan mondta: -De én szeretem!
Mikor a lány búcsúcsókért könyörgött, a fiú hátat fordított, s még el se köszönt. A lány még sokáig nézte, hátha visszanéz. Szerette volna még utoljára látni szép szemét. A fiú csak ment, és nem nézett hátra, nem törődött azzal, hogy a lány imádja. Most este van, a lány egyedül sétál, a fiúra gondol, ki nem nézett hátra. Szeretett volna örülni és feledni mindent. De a fiú szavától elkezdett sírni. Folytak a könnyei és nem gondolt másra csak a srácra, ki őt nem imádja. Ment az utcán és nem nézett se, előre se hátra, elszántan gondolt a nyugodt halálra: ha meghalna mindent elfeledne. Lassan de biztosan kiért az állomásra, onnan indult félve a halálba. Mikor a vonat alá ugrott nem érezte a fájdalmat. Elhallgatott örökre. Másnap a fiúhoz egy levél érkezett: "Szeretlek". Míg a fiú a levelet olvasta rájött, hogy nem tudja a lánytól elszakítani a szívét. S csak most érzett igazán megbánást. Lassan csordult a könnycsepp az arcán, és ő is elment az állomásra. Halála előtt megírta, hogy a lánnyal egy sírba temessék. A keresztre csak ennyit írjanak: EGYSZER VOLT EGY LÁNY,AKI HALÁLOSAN SZERETETT EGY FIÚT,AKI KÉSŐN ÉRTETTE MEG,HOGY VAN OLYAN SZERELEM, AMELY A SÍRIG TART!!!!

♥ €ℓคкคяtคм мση∂คηเ ♥

Fizika óra van, én mellette ülök. Nézem a fénylő, bársonyos haját, a gyönyörű szemét, a szép kezét. Ő rám néz, és mosolyog. De Ő nem úgy néz rám, Ő csak az úgymond \"legjobb barátom\".
Vége az órának, vége a napnak, Ő átjön hozzám elkérni a matekfüzetem. Én odaadom neki, Ő rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit, és azt mondja, köszi! Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom Őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de Ő nem így néz rám és én ezt tudom.
Másnap találkozunk a suliban, mellette ülök, sír. Sír, mert szakított a barátjával Én megvigasztalom, ő átölel érzem, hogy majd kiugrik a szívem.
Egy órán keresztül a karomban fekszik, aztán rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit és azt mondja, köszi. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barát legyünk, de ő nem így néz rám és én ezt tudom.
Telnek a napok, az évek, látom hosszú talárban, az érettségin, látom, amikor átveszi a bizonyítványát. Ő rám mosolyog... Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom.
Együtt megyünk a főiskolára, de telnek az évek, és már a diplomaosztón találom magam. Ő még szebb, hosszabb és szebb a haja, az arca, gyönyörű nő. Az utolsó nap ő rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom.
Eltelik rengeteg idő, én minden héten beszélek vele telefon. És megkapom a szörnyű hírt... Ott állok a koporsójánál, ami nyitva van, látom a fehér gyönyörű arcát. Potyognak a könnyeim. Már nem mosolyog rám, és már nem is kapok tőle puszit...
El akarom neki mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő már nem tudhatja ezt.
Később felmegyek a szobájába, és megtalálom a naplóját, és a következőket olvasom: \" Rám mosolyog, az arcára nyomok egy puszit... El akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom...\"

♥ Ĥคяς ค szєяєℓємéяt ♥

Volt egyszer egy fiú és egy lány, kik boldogok voltak nagyon,
szerették egymást, kézen fogva sétáltak a napon.
Sokszor elképzelték mi lesz ha felnőnek,
soha nem válnak el, örökre együtt lesznek.
Szerelmük olyan volt, mint egy csodaszép mese,
mindenük megvolt ami csak kellett az életbe.
Történt egyszer, hogy a fiú kapott egy levelet,
harcolni hívták, el innen nagyon messze.
A fiú nem akarta itt hagyni az egész életét,
de elhatározta hogy harcolni fog a hazáért s szerelméért.
Mikor a lány ezt megtudta, sírt s zokogott,
féltette a fiút, nagyon szomorú volt.
Eljött a nap, mikor a fiúnak mennie kellett,
mindenkit itt kellett hagynia kit kedvelt s szeretett.
Elbúcsúzott tőlük, míg a lányhoz ért,
gyengéden átölte, s suttogva csókot kért.
Kint ültek a csillagok előtt előző este,
s választottak egyet, mely a legfényesebb.
Így szólt a fiú: Ha látod, hogy e csillag lehullik, tudd hogy én már nem létezem!
A lány megint csak sírt, könny csillogott gyönyörű szemeiben.
Mikor aztán a fiú a háborúba odaért,
harcolt, s ezt csak egyedül a szerelméért.
Mindig ott lebegett előtte a lány meseszép arca,
a gyönyörű szép szeme, s csillogó ajka.
Lement a nap, majd feljött a hold,
a fiú még mindig csak harcolt és harcolt.
Belenyilallt valami fájdalom, elsötétült minden,
érezte hogy vége most már, már fájdalmat sem érzett.
Látta magát ahogy fekszik a sötét ég alatt,
a lányra gondolt s közben mosolygott arca.
Lepergett előtte az egész élete,
mikor még boldog volt, mikor a lányt érintette.
Közben a lány otthon ült az ablakban,
s folyamatosan csak azt az egy csillagot bámulta.
Látta amint lehullik szikrázva,
érezte szívében az égető fájdalmat.
Tudta, hogy a fiú már nem létezik többé,
elővett egy kést, s karcolgatta a kezét.
Először csak karcolgatta, majd mélyen belevágta,
előtte is lepergett minden, az öröm s bánat.
Végül mindketten felértek az égbe,
s ott folytatták együtt a csodaszép életet.
Tán még most is ott vannak az égben,
s együtt élnek majd örökre a szerelemben.

♥ Az utσℓsó คηgyคℓ ♥

Az utolsó angyal

Egy angyal repül fent az égen,
Ott repül magányosan már nagyon-nagyon régen.
De már alig repül, alig van ereje,
A végső búcsújának talán épp itt az ideje.
Azt mesélték nekem egyszer, hogy az angyalok örökké élnek,
Ám ez badarság, hisz ha megsebzik őket, ők is elvéreznek.
S ezt az angyalt is kegyetlenül megsebezték:
Hiszen megalázták, eldobták, s elfeledték.
Most ez az angyal összetörten száll,
Hisz megnyugvást még a Mennyben sem talál.
Inkább a pokol tüzében kárhozna el,
Hiszen a szív melyért élt már nem felel.
Meggyötört szíve szüntelenül egy valakiért dobog,
Azért a valakiért aki érte már nem zokog.
Talán ő már elfeledte a lányt ki érte dobta el az életet,
S választotta a visszafordíthatatlan, örök angyallétet.
A kislány imádta a fiút, érte élt,
Mindent ettől a fiútól várt, s remélt.
Vakon bízott benne, hitt neki,
Nem gondolta hogy pont ő fogja becsapni.
Ám egy bús napon bekövetkezett a nagy hiba,
Melyből lett e keserű tragédia.
Nem lehet tudni milyen nap is volt,
Csak annyit tudok az égen már fent ragyogott a hold.
Besütött egy rideg sziklaszirtbe,
A sötét sziklaszirt legzugabb részébe.
Ott feküdt a lány, s a hold a sugarával az arcát kényeztette,
Ám megrémült, hiszen a lánynak csupán jéghideg arcát érinthette.
Halott lett a lány, hisz belehalt abba,
Hogy magától a szerelme kegyetlenül eldobta.
Nem tudja már meg soha hogy mit tett hogy ezt érdemelte:
Hogy a fiú kegyetlen szavaival még éltében eltemette.
Elküldte a fiú egy szomorú délután,
Felhívta a kislányt telefonon, hogy ennyi volt, nincs tovább.
A telefonban áradtak a fiúból a szavak,
Ám e szavak a lány fülébe soha el nem jutottak.
Hisz mikor a srác kimondta hogy most már nem kell neki, vége,
Onnantól a lány nem hallott semmit, csak egyetlen dolog járt eszébe:
"Eldobott engem, nem kellek már neki,
De mondd Istenem, mit ártottam én neki?
Én mindig hűen szerettem,
Akármerre is járt soha sem feledtem.
Életemet adtam volna akármikor érte,
Hogy végre örökre az eszébe vésse,
Hogy mindenkinél többet jelent nekem,
S még akkor is magam előtt látom, ha nincsen velem.
Hisz belevéstem szívembe csodálatos alakját,
A teste minden zegzugát, s arca mesés báját.
Mit tettem, mondd, én mindent gondoltam,
De Tőle, az életemtől ezt soha nem vártam.
Csak így bejelenti nekem, hogy nem kellek már neki,
Hogy örökre hagyjam el, hisz csak egy dolgot akar: feledni.
Mondd Uram mit vétettem?
Talán az volt a baj hogy ennyire szerettem?!"
S ekkor kiejtette a kezéből a kagylót,
Kirohant a szobából, s becsapta maga mögött az ajtót.
Rohant a sötét utcán, futott a semmibe,
Hisz úgy gondolta életének nincs már semmi értelme.
A könnyei szakadatlanul áztatták sápadt arcát,
A lány nem bírta tovább vívni a túlélés harcát.
Csak futott, futott, mindig előre,
Nem nézett soha hátra, csak a távoli messzeségbe.
Könnycseppek folytak arcán, mint véget nem érő zokogás,
Csábította a halál csókja, a vágy, a mélység, a zuhanás.
Éjszaka volt már, csendes volt a táj,
Törött szívének zokogó hangja tépte szét a homályt.
Éjszaka volt már, rideg volt a táj,
Lelke rohanó álmának múló hangja szállt.
Nem tudta merre járt, ismeretlen volt minden,
Tudta nem akar már élni, csak a halált keresi szüntelen.
Élni nem akar, csak feküdni egy mély verembe,
Ahol a sír betakar, nem nézni már semerre.
Csak magába nézni, nézni a káoszt, mi most benne lángra kap,
Ezer gondolat benne, mi most már végleg békén hagy.
Nem gondolt már semmire, csak a halál ölelő karját kutatta,
Kúszott fel a hegytetőre, arra hova az utat a szíve súgta.
Mintha az ég érezte volna a lány rideg fájdalmát,
A komor égből hópelyhek zuhantak alá.
Csak estek és estek szakadatlan,
S beborították a tájat, mint nagy fehér paplan.
Fehér lepel lepte be a tájat,
Nem volt az más, mint angyalszárnyak.
Tiszta volt minden, csendes és élő.
Egy kivétel köztük épp ő.
Csendesen kullogott a sötét magányban,
Szívből szeretett, de hol van most? A halál torkában.
Kiáll a sziklaszirt szélére,
Könnyei folynak szüntelenül képére.
Néhány perc még,
S végre eljön a csodás vég.
Halkan elkezd esni az eső,
Szomorú az ég, épp ahogy ő.
Véget ér a szírt, nincs tovább,
Egy szenvedő test zuhan alább.
Törött szárnyából hullnak a tollak,
Egy elmúlt szerelemről fájdalmasan dalolnak.
S az utolsó valódi angyalról,
Aki soha többé nem kért a "jóból"...
De mi történt ez alatt azzal a bizonyos fiúval?
Nagyon megijedt mikor megszakadt a vonal.
Észbe kapott hogy nem éri el a lányt sehol,
Szíve egyre gyorsabban és gyorsabban zakatol.
Hiába kérdezett ő bárkit,
Nem tudtak a lányról semmit.
Pánikba esett hirtelen,
Felkapta telefonját s hívta a lányt reménytelen.
A telefonom csörgött, s kiírta a neved,
Sokáig néztem, ám most félrefigyelek.
Az eső csak hullik és hullik megállíthatatlanul,
- "Meg kell keresnem!" -kiabálod szakadatlanul.
A szakadó esőben nevemet kiáltoztad,
A távolból egy hang szól, s egyre hangosabb.
Én halkan súgtam: "Itt vagyok"
Ám remegő hangom elcsuklott, te nem hallhatod.
Felpillantok az égre, arcomat a zápor áztatja,
-"Szerelem!!!" - a távolból valaki szüntelenül ezt harsogja.
Érzem közeledik hozzám, mindjárt ideér,
Ám engem a halál szorítása hamarosan elér.
S akkor meglátlak, az arcodon a kétségbeesés fájdalma megijeszt,
Te átölelsz engem, megcsókolsz és azt mondod szeretsz.
Szememet a könny átfutotta, karom szorítása elgyengült,
Szemem pajkos csillogása végleg homályba merült.
Elszállt meggyötört lelkem, s végleg elsuhant,
S a srác elengedte a lány kezét s az a földre zuhant.
Mindenhol apró tollpihék és vércseppek,
Ám a fiú csak térdel a lány mellett, ujjai reszketnek.
A távolból alakok futnak, egyre közelednek,
Kihúzzák a lányt a sziklák közül, ám már nem segíthetnek.
A fiú feláll, ám újra térdre rogy és sír, mint egy kisgyerek,
Aki a sors ellen semmit de semmit nem tehet.
Nem mer közel menni a lányhoz, pedig tudja, hogy muszáj,
Ha még egyszer látni akarja azt a pillantást, mielőtt rátalál a homály.
Látja a lányt, ahogy ében haja az arcába lóg,
Tűz piros vére hófehér arcán végig folyt.
Már csupán vére melegíti kihűlt ajkait,
A fiú tudja, soha többé nem simogathatja karjait.
A srác odamenne és megcsókolná, a többiekkel nem akar törődni,
Hisz neki az élete, fekszik ott és búcsú nélkül nem tud tőle megválni.
Erősnek érzi magát, de mikor meglátja a lány szemében az utolsó könnycseppet, elveszti reményét,
Megsimogatja arcát, füle mögé betűri haját, így búcsúztatja kedvesét.
Egy utolsó szót, egy utolsó hangot rebeg, de nem érti senki sem,
Azt mondja: "csak Téged szeretlek egyetlen kedvesem..."
S jött a kegyetlen első éjszaka, a szürkületből sötét fátyol lett,
Az ég újra beborult, az eső újra szakadni kezdett.
Sírt mindenki, sírtak a fák, sírtak a szelek,
Mindegyik szüntelenül s értetlenül zengte a nevet.
A srác tudta itt az ideje, hogy leírja életében miket tett,
S itt az idő elmondani mindent, amit ezen a világon valaha szeretett.
Hamar vége lett a sornak, hisz egy nevet tudott ami örökre szívébe vésődött, mit soha nem tud feledni,
Egy angyal nevét, ki most már a felhők közt dalol, kit képes volt eldobni.
Múlnak az évek, a távoli hang halkul,
Ahogy telnek az évek a fájó érzés is fakul.
De egy dolog örök és ez soha nem vész el,
Ha valakit szeretsz tiszta szívből, soha ne feledd el!
De nem is tudná már sohasem feledni,
Hisz nem telik el úgy nap, hogy ne kezdene gondolkodni,
Azon a csodás lányon, ki egykoron érte élt,
Aki soha semmit nem parancsolt, csak hűn remélt.
Ám a fiú már soha nem fog a lánytól szabadulni,
Hisz szívének mélyéről nevét soha nem fogja kitörölni.
Olyan neki a lány, mint a szó, melyet nem tudsz mihez kötni, mégis ott van benned,
Mint csodás hang mi belül zeng és üvölti a neved.
Mint ágy mi puha és oltalmat ad neked mikor minden fáj,
Mint egy régi történet, mint ezerszer elmeséltek már.
A srác csak futni akarna és nem nézni soha hátra,
Hisz nagyon fájna neki amit ott látna...


♥ €gy єѕőѕ ηyáяเ єstє ♥

Egyszer volt egy lány és egy fiú, mind a kettő még nagyon ifjú.
Már hosszú ideje együtt voltak, az évek csak teltek múltak.

Boldogok voltak mindketten, de a fiú azt gondolta, lassan elmúlik a szerelem.



Egy esős nyári este elindultak sétálni, a felhők érezték,
e a nap nem a lány álma.

Hosszú időn keresztűl beszélgettek, szomorkodtak, de közben mindketten hamisan nevettek.

Későre járt az idő, egyre jobban zúhogott az eső.
A fiú elmondta hogy szerelmük már nem olyan mint rég,talán jobb lenne ha kimondanánk, hogy itt a vég.

A lánynak elkezdet patakban folyni a könnye, és a könnycsepp az arcán a helyét meglelte.
Az idő még rosszabb lett, a sötét felhőkből szinte fekete eső esett.

A lány a tócsába meglátta magát és szerelmét, nem bírta elvíselni a fiú hideg közeledtét.
A lány becsukta a szemét, hirtelen eszébe jutott minden emlék.

Az arcán végig gördült egy fájó könnycsepp, ránézett a fiúra és hirtelen futásnak eredt.
A fiú utána kiabált de ezt már nem halotta, a fűlébe csak egy dolog csengett, a halál halk szava.

Futott, futott és meg sem állt egy patakig,
ott leűlt és gyorsan keresett valamit.
Valamit, ami éles és mély sebet ejt, egy üveg szilánkot gyorsan meg is lelt.

Csak űlt és erősen szorította a szilánkott, felkészült rá hogy elhagyja ezt a világott.
Könnyes szemével nem látott színte semmit, fogta és pár mozdulattal felvágta ereit.

A vére folyt bele a patakba, tudta ez már visszafordíthatatlan.
A fiú érezte hogy baj van, és arra is rá jött hogy, szerelme iránta halhatatlan.

Megbánta ezt az egészet, utána rohant már félholt szerelmének.
Mivel ismerte a lány gondolatait, tudta, hogy valahol magányosan szomorkodik.

Hamar megtalálta szerelmét, a lány ölébe hajtotta fejét.
A fiú elmondta mekkorát tévedett, hiszen a szeretet iránta soha nem érhet véget.

Kivette a lány kezébe maradt szilánkott, és ő is felvágta az ereit, hogy szerelmével hagyja el a világot.

A lány már alig élt, és a fiú is haldoklott,
utoljára még adtak egymásnak egy szerelmes csókot.
A lány a fiú ölébe feküdt, és halkan súgták egymásnak SZERETLEK,
ezentúl a szerelmes szívek örökre együtt lehetnek.


♥ Ĥคℓáℓσs szєяєℓєм ♥

"Volt egy gyönyörű lány,ki hitt a mesékben,
hitte,hogy lesz egy álom,miből fel nem ébred.
Örökké tart majd,s ő csak várta,
hitte,hogy többé nem marad árva.
Szeretetre vágyott,megértésre,és két ölelő karra,
arra hogy,viszont szeressék,semmire csak arra.
Nem értette miért kér oly nagyon sokat,
s miért nem talál valaki mellett végre oltalmat.
S egy szép nap úgy tűnt az álom végre valóra vált
hisz találkozott azzal,kire már oly rég óta várt.
A fiú büszke volt,hiú,s naiv, de a lány olyat érzett,mint még soha addig.
Rájött a fiú is,ez még több is lehet, lehet ez még igaz szerelem.
Bízott benne,hogy így elfelejti azt a lányt,
ki nem hagyott maga után mást,csak örök talányt.
Szomorú volt,félt,szenvedett,
hisz az dobta el,kit igazán szeretett.
De a gyönyörű lány csak oltalomra várt,
így ő is feledni kezdte a mély gyászt.
Rájöttek,hogy ők talán egymásnak lettek teremtve,
s a szerelem örök oltárára szentelve.
A lány megkapta az áhított oltalmat,s szerelmet,
a fiú pedig gyógyulni érezte a fájó sebeket.
Szerették egymást,együtt voltak, míg nap ragyogott az égen, úgy hitték már nem éreztek ilyet,nagyon régen.
De minden álom elmúlik egyszer... Miért is ne?!
s a gyönyörű tavasz helyére tél köszönt be.
Mégis hitték,hogy egymással minden jó lehet,
s hogy együtt ketten legyőzhetetlenek lesznek.
A szerelem csodákra képes,ezt el kell ismerni,
olykor tudni kell a másikat oroszlánként védeni.
Mert ki egyszer már tied lett, S úgy érzed örökre Őt szereted.
Nem hagyhatod,hogy elmenjen,érte küzdeni kell,
ha már egyszer megszerezted,nem engedheted el.
A szerelem erős lánc,
örökké tartó,szédítő tánc.
Úgy fűz magához,hogy észre sem veszed,
s úgy táncol,hogy elveszted eszed.
Örökké remél,örökké bízik,
s megtanít téged örökké hinni.
Hinni a másikban,s ezt el is éri,
hisz elhiszed,hogy örökké mellette fogsz élni.
Így hittek Ők is egymásban,
s vakon bíztak a szeretett társban.
Hisz az igaz szerelem elvakít,
s hiszed,hogy szép,amíg a másik el nem taszít.
S akkor jön a fájó ébredés,
a mindenkori tiszta reszketés.
Hisz egyedül félsz,együtt bármi könnyebb,
De Ő akkor már nincs melletted,helyette más van: a fájó könnyek.
Ez a történet a gyönyörű lánnyal, s a hiú,naiv sráccal.
A fiú nem bízott az érzéseiben,mindent tagadott,
s a lány szemei előtt is ködként szállt el az édes oltalom.
Az oltalom,mit annyira áhított,mire annyira vágyott,
s közben nem tett mást,csak kergetett egy álmot.
Szép volt a fiúval,de nem tehetett mást,
érezte,vissza már nem jön, elengedte hát!
A fiú rájött,hogy még mindig a másikat szereti,
akárhogy is bánt vele,soha nem feledi.
A gyönyörű lány hívta,kérlelte, maradjon Vele,
hisz ő nem tenne mást,csak igazán szeretne.
De a fiú hajthatatlan volt,vissza se fordult,
s a lány nem értette mit csinált ilyen rosszul.
A fiú csak rohant,messze már,
Úgy érezte ha kell,a halálból is vissza hozza a másik lányt.
Hisz szerette,csak Érte élt,
de nem tudta,hogy a gyönyörű lány csak Miatta remél.
Eltelt egy hosszú év,s a fiú egyedül maradt,
nem találta meg a lányt,kit annyira akart.
S a fiú újra csak szaladt,szaladt vissza,
de a lány ekkor már búcsúlevelét írta,
Mire a fiú odaért,a lány már a földön hevert,
s véres gyenge kezében szorított egy levelet.
A fiú szólította: "Szerelmem",
de a lány akkor már semmit nem felelt.
Ki egy éve forrón ölelte,s szerelmesen,
az nem lehet már vele többé sosem.

A borítékra csak annyi volt írva:
"A barna szemű fiúnak,kit már nem feledek soha"
Lassan,könnyeitől szinte alig látva kibontotta, s olvasta

"Drága Egyetlenem!Kedves édes Szerelmem!
még mindig kimondhatatlanul szeretlek,pedig már több mint egy év telt el búcsúnk óta,
de még mindig előttem lebeg az utolsó óra.Az utolsó,édes pillantás,mit rám vetettél,
gyönyörű két szemed,mivel egyszer,utoljára szemembe néztél.
Bárhová megyek,és bárhol is járok, mindenhol egy emléket találok...
Azt hittem az átsírt éjjeleknek vége,s hogy szívem elfelejt Téged már végre.
De hallottam csengő hangod,láttalak,s életre kelt az édes múlt.Hiába küzdöttem,egyedül kevés voltam ellene, így emléked lelkem mélyén mindent feldúlt.
Legszívesebben menekülnék előlük, és előtted is, de nincs hely hová bújjak,
A régi,közös,szép emlékek újra meg újra feltörnek, s nem kellenek már az újak!
Hiszen Te jelentesz mindent nekem s az életemet, mindenemet odaadnám azért, szívemet lelkemet.... Hogy csak messziről is, de újra lássalak,s hogy érezzem illatod,hogy újra fülemben halljam édes hangod, egyetlen mondatod.
Mondd! Miért nem értik meg,hogy Nélküled élni nem akarok?
Hisz ha nem vagy velem,fáj a levegővétel,szinte belehalok.
Nem akarok már nélküled élni,Nélküled nem is létezek.
Nem megy már semmi,minden fáj,Nélküled nem élhetek!
Mikor megyek az utcán lehajtott fejjel,kísér a halál,hiszen két szemem szüntelen keres,de sehol nem talál....
Boldogtalan életemből hiányzik a törődés,s teljes felismerésként zúdul lelkemre a feledés.
Nincs már szerelem,boldogság,édes és tiszta gyermeki öröm,mindent mit magamban éltem át,már magamban őrzöm.
Nélküled szíven nem nyugszik,szüntelen csak az álmatlanság hál velem,félek,rettegek attól hogy egy rossz emlékké kell lennem...
Gyilkolna, zinte marcangolnak az elhangzott utolsó szavak,fájdalmamra csak gyengéd ölelésed nyújtana vigaszt.Bár elmondhatnám,hogy öl meg lassan ez az érzés,de megfagynak a szavak,s kínná lesz a légzés.
Most félek! Félek,hiszen örökre elvesztettem tekinteted.Nem sírok már,inkább elfojtom magamban minden emlékedet.Hirtelen a végtelenből rám zuhan a fájdalom,s önmagam felett gyűlöletté nő a szánalom.
Szánom magam,hisz akit bárminél s bárkinél jobban imádtam,annak ellenére,hogy megbántott,még sem tudtam feledni... nagyot hibáztam.
Óh, istenem! Hányszor mondták,hogy felejtselek el Téged!
Hányszor mondták,értsem meg végre: többé sohasem leszek Veled!
Istenem! Mikor kimondtad azt a szót,hogy VÉGE, mintha minden álmom,s vele életem is véget érne.
S már a halállal sem küzdök,most már csak bátorságot gyűjtök.
Csak a halál csókját érezném már végre....ennyi csak,mit remélek,
Le akarok lépni az útról,mit már oly rég óta járok.
Hisz többé már soha nem lesz velem,kit annyira várok,el akarok végre menni,de nem tudlak búcsú nélkül itt hagyni...
Hát ég Veled! De egy valamit tudnod kell: a síron túl sem foglak feledni!
Búcsúzok,talán így jobb,hisz nem gondoltam,hogy gyenge is tudok lenni,hogy Nélküled ugyanúgy már nem tudok nevetni!
Zárom soraim örökre...de még így is szeretlek mindig,csodás emléked magammal viszem, egyenesen a sírig."
Ekkor a srác lecsukta a levelet,
melyre búcsúzásként még egy könnycseppet ejtett.
Képzeletben még újra látta szerelmét,
s még egyszer,utoljára szélesre tárta két kezét.
Ölelni akarta a lányt,de már nem tudta,
csak könnyei folytak tovább,újra meg újra.
Keserves könnypatak áztatta puha gyermeki arcát,
Majd örökre magára zárta a fájdalom végtelen ajtaját.
Majd édes,lágy szellőtámadt váratlanul,
kérlelte a fiút fáradatlanul...
Leszáll az éj,s a fiú elhagyta otthonát,
az édes szellő a temető felé sodorta két lábát.
Két szemével sírva kutatta a sírt,
vérző szívére már semmi nem nyújt írt.
Ekkor elsuhant a szellő,s csend borult a tájra,
a fiú keservesen zokogva borult a fejfára.
"Ne sírj, kérlek Drága,ne sírjál,
már nem fáj,hogy akkor eldobtál.
Már nem fáj semmi... végre megnyugodtam...
szeretlek, imádlak, jobban minden másnál,
S veled bátrabb voltam a halálnál...
Nem is Ő keresett engem,én kutattam utána,
s én leheltem csókot mérgező ajkára.
Tudd,hogy bennem élsz most már örökre,s én is Veled maradok,
védeni foglak mindörökké,én leszek az őrangyalod!
Óvni foglak végig az utadon,hűen vigyázlak,
hisz a síron túl is MINDÖRÖKKÉ IMÁDLAK..."
A fiú csak fájdalmasan zokogott,
tudta,hogy saját magának ezzel mekkora zűrt okozott.
A szellő a sír felöl egy halk,őszinte szót hozott: "Szeretlek"!


♥ Łéρj คмíg ηєм кéső ♥

Lépj, amíg nem késő!
Azon a napon a lány szíve gyászba borult, Úgy érezte, a világ ellene fordult. Egyetlen szerelme lemondott róla, S már egy másik lány kezét fogja azóta.
"Már nem szeretlek!"- vallotta be a fiú, A tomboló tűz, mely eddig szívében tombolt, kihunyt. De a lány nem adta fel, dacolt ellene, S továbbra is tartotta a kapcsolatot vele.
A remény viszont egyre jobban elhagyta, Mikor látta, hogy élete szerelme a másik lányt simogatja. Időközben a fiú rájött ,még mindig érez valamit iránta, De nem lépett, mert a szórakozás fontosabb volt számára.
A lány megkérte a fiút kezdjék elölről újra, "Szeretlek Kicsim az életemnél is jobban!"- s a fülébe súgta halkan. Ám minden hiába, ő csak tovább álltatta, A kötöttséget, az igazi szerelmét nem vállalta.
Teltek a napok, teltek a hónapok, A lányról már azonban régen nem hallott. Egyik este, álmából felébredve rossz érzés kapta el, Ürességet és fájó hiányt érzett szívében.
Érezte régi szerelme keserű hiányát, Hiszen rég nem hallotta a lány kellemes hangját. Hiányzott neki az arca, a forró ölelése, A féltő gondoskodása, a lány maga egésze.
Másnap megjelent a házánál virággal a kezében, Kisírt szemű édesanyja nyitott ajtót talpig feketében. A fiú teljesen elfehéredett ,s érezte nagy a baj, Édesanyja csak annyit mondott könnyektől küszködve: Meghalt!
Állítólag egy véletlen autóbaleset okozta a lány halálát, Nem figyelt az úton, mert nem tudta feledni szerelmi bánatát. A fiú elsápadva állt ott egy percig, A csokor virág a kezéből lassan hullott ki.
Nem hitte, ez hogy történhetett meg vele, Minden percben ott kellett volna lennie mellette. Este nem tudott elaludni, a szemébe könny szökött, Szívében mérhetetlenül nagy bűntudattól küszködött.
De hirtelen, mintha egy melegség járta volna át, Mintha hallotta volna halott szerelme hangját. És igen, a lány ott tündökölt angyal képében, A régi, megszokott, gyönyörű szépségben.
Mindkettőjük szemében könny ragyogott, A mosoly az arcukon hirtelen megfagyott. Lélegzetük elnémult, szívük egyszerre dobbant, A régi, gyönyörű szenvedélyes szerelmük újra lángra lobbant.
Csak álltak egymással szemben, hisz egymás gondolatait ismerik, A lány a fiú arcát végigsimítja, lelke melegséggel megtelik. Igyekszik szerelmét megnyugtatni, De csak ennyit tud végül mondani:
"Ne sírj szívem nincs semmi baj, Emlékem szívedben végig megmarad. Én ott leszek végig melletted, őrzöm az álmaidat, Mindentől megvédelek, ott leszek minden mozdulatodban."
Az angyal még egyszer utoljára átölelte kedvesét, A fiú nem akarta még elengedni féltett szerelmét. A lány arca egyre halványodott, "Most mennem kell!"- csak ennyit mondhatott.
Hirtelen hűvös levegő járta át a szobát, De még lehetett érezni a lány kellemes illatát. A fiút ezután az álom hamar elnyomta, Gondolataiban ő járt, s hogy nem feledi el soha.
Reggel, mikor felébredt, nem tudta valóság volt-e, vagy álom, De talált valami csodát az asztalon. Egy fehér toll volt ott a lány illatával, S rájött mit veszített a lány halálával.
Szívében most még jobban érezte hiányát, S nem tudta elnyomni a lány utáni vágyát. Könnyes szemmel az ég felé fordulva ennyit felelt: "Mindörökké szeretni foglak Egyetlen Szép Szerelmem!"


♥ €gy ƒเú és єgy ℓáηy töяtéηєtє ♥

Történetünk kezdődik egy májusi éjszakán, mikor megismerkedett egymással egy fiú és egy lány. Moziból igyekeztek haza éppen, már átölelkezve és kéz a kézben. Eltelt egy év, mint a pillanat, gyakran adtak egymásnak forró csókokat. A lány a fiút nem vette komolyan, ezért a fiú szívében örök félelem van. Attól fél, hogy elveszti a lányt, kit úgy kíván, s a szíve, hogy imád. Beteljesült a sorsa egy ködös délután, mikor mást ölelgetett az a szép lány. Az egész teste lángolt, s arca piroslott. Odament a lányhoz, vígan köszöntötte, senki sem tudta, ez az utolsó beszéde. Mikor hazaért, lerogyott a székre, egy lapot vett elő, s ezt írni kezdte:
„Azt hittem szerettél egyetlen virágom,
te voltál mindenem ezen a világon.
De te már nem vagy, könnyen másé lettél.
Szerencsétlen vagyok, s az ilyen minek él?
Meghalok inkább, mert nem bírom már.
A két ölelő karod más fiúra vár.
Búcsúzom tőled az Isten áldjon meg.
Te a világon maradsz, én elmegyek.
Az én szívem téged soha nem feledett.
Gondolj Rám néha, ki téged szeretett.
Szeretlek most is, bár nem sokáig élek.
Mire olvasod ezt, nem lesz bennem lélek!”
Mikor ezt írta, borítékba tette, örült a mának, s a múltat feledte. Boldogan ment a sírba, a halálba, pedig tudta, hogy nem jön vissza. A fiú egész közel ment a folyópartra, és belevetette magát a zúgó habokba. Megkapta a lány a fájdalmas levelet, s hullatott érte fájó könnyeket. Elment a partra, a könnye csorgott. Felidézte magában a sok szép csókot. Átgondolta a régi szép időket, mikor szíve egy fiúért égett. Nem tétovázott, a folyóba ugrott, s lelke a mennybe szállt. Történetük véget ért egy ködös májusi éjszakán, hol a sírban egymásé lett egy fiú és egy lány.


♥ €gy tяคgเкus єsєt ♥

Egy tragikus eset,ami nem rég megesett.
Volt egy pár, mely szerelmes,szívük a szóra engedelmes.
Minden nap találkoztak,az életről együtt álmodoztak.

Lassan eltelt a forró nyár,szívüket hűsítette az ár.
A szerelem megmaradt,bár az idő elszaladt.
Egy napon veszekedtek,a dühtől mindketten reszkettek.
Egymáshoz bántó szavakat kiabáltak,a kezek most elválltak.
A szél egyre jobban fújt,a lányhoz egy kéz nyúlt.
Karját megfogta,egyre jobban szorongatta.
Hiába védekezett,testével reszketett.
Hirtelen elengedte,a szépet elfeledte.
A lányt erősen megütötte,akkor szívét is eltörte.
Gúnyosan mondta: nem kellesz,miattam többet nem szenvedsz.
Soha többé ne keress,engem Te ne szeress.
Megbánod, amit velem tettél,hogy ellenem vétkezni mertél.
A srác a földre esett,szavakat keresett?
Kérlek ne féljél,pár perce még szerettél.
A lábai elé borult,hibájából okult.
De a lány meg nem bocsátott,szavakkal átkozott.
Könnyek futottak végig az arcán,senki sem tudott segíteni bánatán.
Elindult hazafelé,csendesen nézett maga elé.
Otthon a szobájában sírt,könnyeivel nem bírt.
Úgy döntött nincs miért élni,a világtól nem akar félni.
Elvesztette szerelmét,vele együtt az életét.
Levelet írt,közben pedig sírt.
Ekképp fogalmazta meg gondolatait,a rég elmúlt álmait.
Megbántottál Kedvesem,tönkretetted szerelmem.
Nincs miért élnem,már a boldogságot nem remélem.
Ha majd értem szólnak a harangok,tudd, hogy most is Rólad álmodok.
Szívemet megsebezted,éelkemet rég elvetted.
Utolsó napomon nem leszel velem,fájni fog ez nekem.
Egyedül teszem meg az utolsó lépést,érzem belül a halálnak tépését.
Síromhoz ne merj közel menni,se könnyeket ejteni.
Ha majd egyszer hiányzom,már nem haragszom,
Gyere majd ki, nézd, mit tettél,tudom, hogy sose szerettél.
Mindig is imádni foglak,egyszer új világba hozlak.
Befejezte a levelet,aláírásként egy könnycseppet ejtett.
Vitte csendesen magával,de nem találkozott a halállal.
Felmászott egy szikla tetejére,szüksége volt minden erejére.
Utolsó pillantást vetett a tájra,emlékezett a szerelmes vágyra.
Könnyei patakként szaladtak,de ki nem apadtak.
Érted teszem,életem, elveszem.
A Nap szomorúan nézett,az Ő szíve is vérzett.
Lassan zuhant a mélybe,senki se látta a csendes éjbe.
Még most is üvöltötte szeretlek,soha nem feledlek.
Lelke a magasba szállt,az angyala a felhőn állt.
Meghalt érte,pedig senki nem kérte.
Meghalt!- a szél vitte,a srác el nem hitte.
Nem ment haza többé,a nyugalom az övé.
Barátai napokon át keresték,hisz ők mindig is szerették.
Egy csendes este megtalálták,de már vérben fagyva látták.
Kezében a levél megcímezve,szíve el volt vérezve.
Az írás olvashatatlan,szíve hontalan.
Egy őszi napon eltemették,végleg elengedték.
A koporsó hideg mint a jég,érte sírt az ég.
Valaki a kapuban várt,nem felejtette a szerelmes nyárt.
Talpig feketében,szerelme emlékében.
A temetőben csendben állt,a szomorúság a szemében hált.
Még most se tudja elhinni,hogy szerelme mért akart elmenni?
Végleg eltűnt, itt hagyta,szívét a halálnak adta.
Csendesen a sírhoz lépett,a fájdalomtól lelke égett.
A szemei bánatosak,az álmok fájdalmasak.
Kint állt, de meg nem tudott szólalni,szinte sóbálvánnyá változott, nem tudott megmozdulni.
Egész este, csak várt, hogy majd hozzá szól,nem értette, hogy már minden holt.
Egész este, csak a koporsóra könnyeket ejtett,s belül szerelméért reszketett.
Órák teltek el végül elmondta: szeretlek,de érted már semmit se tehetek?
Mért hagytál egyedül,csend csak fájdalmat szül.
A csendben egy hang suttogott,az Ő hangja szívében búgott..
Azt hitte csak képzelődik,csak a hangjára emlékezik.
Előlépett egy angyal, talpig fehérben.szíve még égett a pokol tűzében.
Tudtam, hogy eljössz értem Szerelmem,gyere fogd örökké az én kezem.
Azt hittem, el tudlak majd itt feledni,de lelkem súgja Téged kell szeretni.
Ezek voltak az utolsó szavak,ez volt a pillanat amikor összeértek az ajkak.
Jött a reggel, mennie kellett,kedvesétől könnyes búcsút vett.
A srác könnyei csak folytak,szívéhez az ördög angyalai szóltak:
Vedd el az életed,hisz még, mindig szereted.
Megtette az életét elvette.Vére a földre hullott,szíve csakis hozzá húzott.
Újabb temetés, újabb könnyek,az angyalok ismét eljöttek.Megölték magukat egy szerelemért,meghaltak egy szebb életért...

♥ Vคк ℓáηy töяtéηєtє ♥

Volt egyszer egy vak lány, aki utálta önmagát ezért. Mindenkit utált a barátján kívül. Egyik nap mondta a lány, hogy ha láthatná a világot, akkor feleségül menne a barátjához. Történt egyik nap, hogy kapott két szemet és láthatta a világot és a barátját is. Ő megkérdezte:
”- Most, hogy láthatsz, hozzám jössz feleségül?
A lány megrökönyödve látta, hogy a barátja vak és ezt mondta:
- Sajnálom, de nem megyek hozzád, mivelhogy te vak vagy.
A barátja sírva távozott és ennyit mondott:
- Csak arra kérlek, vigyázz a szemeimre..."


♥ Későη jött яá.. ♥

Volt egyszer egy kislány, egy szép fiut szeretett,de a fiu őt megcsalta, s könnyen nevetett. A kislány őt csak egyre várta, visszavárta kedvesét, de a fiu nemrég másnak adta a szívét. A kislány már nem tudott várni, a szép fiu nem jött el, ki kell a sinekre állni, hogy a vonat üsse el. Közeledik a gyors vonat, a kislány már tétovál, -Hátha holnap eljön még is, hátha újra vár- ...A gyorsvonat gyorsanfékez, megcsikordul a fék s egy - kettőre kitódul a sok-sok kiváncsi nép. A tömegben jön egy fiu, lesüti kék szemét, rápillant a kislányra s felismeri kedvesét. A kislány rápillant, kinyujtja két kezét, szomorúan néz rá, s felismeri kedvesét. -Tudtam, hogy eljössz egyszer, nem hiába mondtam én, mostmár tudom, mégis szeretsz, még is te vagy az enyém.- Lehanyatlik a lány feje, lehunnya két szemét s mire az orvos megérkezett a kislány már nem élt. A tömegből jön egy lányka, átfogja a fiu derekát, majd kedvesen szol hozzá. -Menjünk kedvesem tovább. -Nem megyek én innen tovább- szólt a fiu csendesen- őt szerettem tiszta szívből, ő volt az én kedvesem.


♥ €gy ℓáηy töяtéηєtє.. ♥

Egy Lány története. .

Egy Lány boldogan élte minden napját. .
vidám volt, s boldogabb mint bárki más!!
Irigyelték Őt, ahogyan mosolyog,
s azt is, hogy ha gondjai voltak, nem csüggedt. .
inkább mególdotta, s tovább mosolygott!!
Nem volt olyan Fiú, ki bántani tudta. .
s nem volt olyan sem,
ki megfogta volna!
Egyszer egy nap, egy Fiú Belé szeretett,
s a Lány össze is jött Vele!!
Azt gondolta élete talán mégjobb lesz. . !!
De tévedett!!!!
Akkor kezdődött számára igazán az élet!
Akkor megtanulta, hogyan kell sírni,
és, hogy az életben lehet szenvedni is!
Sokat látták a Lányt még az utcán,
de már nem úgy, hogy mosolyogva járt!
Testét-Lelkét elöntötte a bánat,
s már arcán nem látszott a boldogsága!
A emberek akkor már tudták,
hogy ez a Fiú betőrte,
s a boldog Lányból, boldogtalant alkotott!
A Lány eltűrt minden bántást, megalázást. .
s kitartott az Mellett, kiért élt, harcolt s szenvedett!!
Nem járt sehova, csak otthon ült,
s várt a legszebb szóra!
Ha kint sütött a nap,
a Lány szívében sötétség volt!
A Fiú akárhányszor elhagyta,
a Lány öngyilkossággal próbálkozott!
Szerette a Fiút mindenél jobban, s tudta, hogy ha vissza jön Hozzá. .
el nem utasítja!
5 évig élt így a Lány,
s rájött, hogy elötte egy teljesen más világban élt!
Ahogy telt az idő a Lány egyre jobban össze tőrt!!
Kereste a kiutat, de sehol nem találta!
Szíve nem engedte, hogy elmeneküljön onnan!
Tűrt, szenvedett, míg a Fiú meg nem unta!
Aztán felhívta a Lányt,
s azt mondta Neki:
"Én már nem szeretlek Téged. .
engedj el, hogy szerelmes lehessek!"
A Lány elengedte, hisz mást nem tehetett.
A Fiú kilépett a Lány életéből,
de már végleg. . s talált is valakit,
kit újra szédíthet!!
A Lány még gyenge, és Szíve sincs még egybe. .
de reménykedik, hogy az élet újra összejön Neki!


♥ Ŧเú, Láηy és єgy $яáς töяtéηєtє.. ♥

Egy fiú és lány története kik nagyon szerették egymást és boldogok voltak együtt.Bár voltak néha összeveszések,de a "szerelem mindent legyőz"..De egyszer valamiért nagyon csúnyán össze vesztek.A fiú kimondta h. vége köztünk mindennek.Bár a nagyon fájt mind kettőjüknek de nem volt mint tenni.Bizalom a legfontosabb ami nem volt meg köztük.Egy utolsó csókot kért a lány,de a fiú azt mondta :

-Nem...ne nehezítsd meg nekem az elválást így is nagyon fáj nekem is..

-Ha fáj miért hagysz el??

-Mert ez nekünk már nem megy.
-Szerettél egyáltalán??

-Igen nagyon szerettelek és most is.De vége.Sajnálom.

És a fiú elment.A lány csak sírt és sírt.Haza ért és bement a szobába.Anyukája kérdezte mi baja,mert látta rajta,de azt mondta nincs semmi csak fáradt vagyok.A napjait a szobájába töltötte és sírt.Magány lett az élete.Az anyja nagyon aggódott érte.A barátai többször hívták valahova,csavarogni de hiába.Ő csak egyedül akart lenni.De egyik nap jött pár haverjai és kihívták az utcára.Ki ment és látták rajta sírt.Kérdezték tőle:

-Mi baj?Miért sírtál?

-Dehogyis nem sírtam csak valami bele ment a szemembe.Semmi bajom.

-Ne hazudj!!Anyukád is mondta,nagyon aggódik érted!

-Úgyse értitek mi bajom..

De kiszedték belőle.

Egyik ezt felelte:

-Járj velem..Én szeretnék veled..Szép csaj vagy..és elfeledtetem veled a szerelmed..

-Majd az idő elfeledteti velem..azért köszönöm és te is helyes vagy..de még őt szeretem kicsit,de majd beszélünk és meglátjuk mi lesz..

De valaki ott állt mögötte és hallotta a beszélgetés.A volt pasija volt mögötte és a lány nem vette észre.Ezt felelte a fiú:

-Azért jöttem mert a barátnőid nagyon aggodnak érted és Én is ezért szeretnék veled beszélni..de hallottam a beszélgetést ..ne halazd el..vele újra boldog lehetsz..engem meg el kell felejtened..Közöttünk már nem lesz semmii..van barátnőm és boldog vagyok vele..ezt kívánom neked is ..beszélgess a sráccal és majd kiderül mit hoz a sors..Jól gondold meg!!

Erre a lány nem tudott mit mondani csak annyit hogy "meggondolom".És a lány már nem remélt megértette hogy soha köztük nem lehet semmi..

És a fiú elköszönt és annyit mondott utoljára :

-Légy Boldog tiszta szívből kívánom neked!!

-Köszönöm és Te is!!

A sráccal beszélgettek minden nap,találkoztak..És egy idő után összejöttek.Újra boldog a lány...
Egyszer minden elmúlik,de mindig kezdődik valami új és gyönyörű..


♥ €z ค szєяєℓєм! ♥

Ez a szerelem!

Vidám forgatag kellős közepén találkoztam vele. Magas, karcsú és barna volt. Így szólt:
Kislány szabad egy táncra?Alig bírtam kimondani, hogy igen!Amikor a zenekar játszani
kezdett, minket elsodort a nagy tömeg. A szeme égő tüzként parázslott és rám nevetett.
Az egész este úgy telt mint egy csodás álom. Három hónap telt el azóta. Olyan hamar szállt
el, mint a pilanat. Szerettük egymást nagyon, mig a tragédia meg nem történt. Egy tavaszi
napon az iskolából hazafelé ballagtam. Néztem a fekete aszfaltot, amikor észrevettem valakit
aki szembe jött velem. Intettem neki, hiszem ő is intett messziről, de észrevettem valamit, s
a kezem nem emeltem fel. A kezét egy idegen lány szorította. Éreztem, hogy könny borítja el
a szemem. Hát így szeret ő engem?Ezt tette velem?!A kanyarban feltűnt egy fekete volga
mint egy fekete veszedelem. Én hirtelen az úttestre léptem és többre nem emlékszem. Mindenki
ott állt körülöttem, csak éppen azt nem láttam akit a legjobban szerettem. Ekkor már alig volt
benne élet. Félig eleven félig halott volt, de így szólt:Az a lány a húgom volt!Szeme a végte-
lenbe nézett, szája mosolyra húzodott. Rajta kivül nem tudta senki, hogy a halállal kinlódott.
Győzedelmeskedőnek a halál viszonyult. Utolsó erejét összeszedve hozzám kúszott s egy
mondatot súgott:Gondolj bármit én akkor is szeretlek!Mardos a keserű önvád, örökös gyász
mert volt egy fiú aki ezzel a mondattal búcsúzott és halt meg:Gondolj bármit én akkor is
szeretlek!!!!!!


♥ ßúςsú ♥

Eljött az a nap mitől annyira féltem, félve mondta meg hogy nem szeret már engem, hogy már semmi nem jelent a múlt emléke neki. Kisétált az életemből mert ő mgteheti \\\"SZABAD VAGY\\\" mondta.
\\\"Most újra kezdheted\\\" Miközben takartam fájdalmam, hogy ne lássa meg. Erre ő hozzám vágta az elmúlt éveket!Elsorolta milyen szenvedés ez neki fáj, hogy ezt kell most velem tennie. De amit ezután mondott az volt a fontos. Mi nagy követ ejtett a szívemen olyat ami nem gyógyul ma se be!
\\\"Nem szeretlek\\\"-mondta s könnyes volt a szeme de rám nézni többet nem tudott már sose!A könny csurgottcsurgott egyre csak tovább, mire ő felugrott, hogy ő nem maradhat tovább!Bármennyire is fáj el kell neki mennie, hisz ő fejezbe be, neki kell mennie!Sírok én is amennyire csak lehet hisz én még mindig nagyon szeretem!Nem tehetem hogy ilyen könnyen feledem!De neki mennie kell kinyitom az ajtót és ő nem felel!Kilép rajta és hátra se néz gyászoljuk a múltat mi örökre véget ér. Most fogtam fel, hogy végleg elveszítem, többé már nem az enyém!Pedig szeretem!Miért hagyott el?Valami rosszat tettem?Vagy valaki jött ki helyembe lép?S neki fogja most két kezét?Most neki suttogja hogy mennyire szereti az életben soha el nem feledi?Én ezt már nem bírom továb a fájdalomtó összeroppanok. Fekszem az ágyban és arra gondolok hogy egyedül vagyok. Sírok mert annyira fáj, hogy nincs velem, üres lett az életem!Így telnek a napok és én még mindig egyedül vagyok!Megkosztam a magyányt mi örbe vesz, nem hittem, volna, hogy egyszer máshogy lesz. Gyönyörű nyár volt amilyen csak lehet, és a nevemre egy szomorú üzenet érkezett. Leírva hogy még mindig szeret s hogy bocsássak meg mert nagyon-nagyot tévedett. Felkavarta bennem az érzelmeket s a fejemben ilyen levél született:
\\\"még én is szeretlek!Ameddig csak élek el nem feledlek téged. De nem találkozhatunk ezt meg kell értened, mert egyszer elhagytál ami nekem nagyon fájt. Ezt megtetted velem tőled szívemet, s a szerelmem elveszett!\\\"
Elküldtem neki a levelet mely mélyen hatott rá!Így most már megértem, hogy mennyire szenvedett s szeretett!
Megtalálték másnap egy szikla aljában vérbe fagyva levél a karjában. Mikor megkaptam a levelet eszembe jutott, hogy mennyire szeretett és szenvedett ő.
Eltemették ami nekem nagyon fájt. Sírtam a sírjánál hogy már nem haragszom rá. Elmondtam neki hogy mennyire szeretem és hogy ez az egész csak szenvedég nekem.
De ennek vége!Utána megyek!
S kezembe vettem a búcsú levelet. Nagy volt a mélység mely rémítően hatott, de a szerelem még ennél is nagyobb!Levetettem magam, s miközben zuhantam rágondoltam!Éreztem a csókját az ölelését, éreztem karjaimban a testét!Tudtam, hogy várja érkezésemet ezért elvettem az életem hogy vissza kapjam az én
EGYETLEN SZERELMEM!!!!!!!!!!
Egy szomorú vég!


Volt egy igen fiatal lány 15és féléves volt!Beleszeretett egy srácba ki akkor 20éves volt!Imádták egymást 4év után a fiú eljegyezte a lányt!A lány nagyon örült neki!Boldogok voltak!1év másfél után a fiú megváltozott!A lány már nem úgy szerette mint az elején!A fiú ezt érezte!Egy Vasárnap este megkérdezte a fiú a lányt!Mond kicsim mi a baj?Valami bánt már egy ideje érzem!A lány nagyon sokat szenvedte hogy össze szedje erejét és elmondja már nem igazán érzek irántad szerelmet!Ne haragudj,a fiú nem értette hisz jövőre lesz az esküvőnk!Tudom de inkább most mondom,mint később!A lány nagyon bánatos volt hisz előtte 2hét alatt 12kg fogyott!Mindenkinek azt mondta a munka miatt!De ő tudta az igazat egyedül!A szerelem miatt volt!Ezek után 5és félévnek ez lett a vége!A lány még mindig szereti a fiút, igazából a szíve mélyén,de nem mondja senkinek!Mint utóbb kiderült a fiúnak volt más,de ez már mindegy!A lány karácsonykor elment egy buliba remélve találkozik a volt párjával!Találkozott,de a srác már egy másik lánnyal volt!A lány elkeseredett!Eszébe jutottak a szavak miket a fiú mondott a szakításnál! Nekem nem kell más csak téged szeretlek!Őrökre várni foglak!Szeretlek! A lány rájött mindez csak hazugság volt a fiú szájából!A szavak csak szavak voltak,és hazugságok!A lány már nem bánta hogy véget vetett a kapcsolatnak!Bár a fiú ezek után mondta próbálják meg újra!De a lány rájött már nem akarja!Mondta neki élj boldogan a barátnőddel!Nekem már nem kellesz!A lány szíve ezek után összetört és azóta is csak a magány rabja!Fél újra kezdeni kapcsolatot akár kivel!Minden éjjel mikor senki nem látja csak sír,zokog mivel érdemelte mindezt ki!De nem bánja hogy szakított hisz rájött a fiú csak ki használta!Csalódni könnyű de a szívnek még könnyebb fájni!


♥ ßเzคℓσм.. ♥

Volt egyszer egy lány és egy fiú.Nagyon szerették egymás és boldogok voltak együtt.Soha nem veszekedtek inkább megbeszélték normálisan a dolgokat.De voltak olyanok akik rosszat akartak a lánynak,de hogy miért a lány nem tudja,hisz okot nagyon soha nem adott rá.Egyik nap a fiúnak azt mondták hogy a lány megcsalta.Erre a fiú felhívta a lányt hogy találkozzanak.Találkoztak és kicsit össze is vesztek,de megbeszélték a dolgokat hogy a lány nem csalta meg.Bár a fiú nem nagyon hitt a lánynak,de kibékültek.Persze a kapcsolatuk már nem olyan volt mint régen.Egyre többet veszekedtek aminek a féltékenység volt az oka.Egyik nap újból a fiúnak azt mondták hogy a lány megcsalta.A fiú írt a lánynak hogy hallottam megcsaltál.A lány elolvasta és vissza írt,hogy elege van és szakít. A fiú azt kérdezte:

- Már nem szeretsz???

Erre a lány azt felelte:

-Őszintén,sajnálom,de nem érzem azt már mint régen.Megölted a szerelmem,mert nem hittél,hiszel nekem és mindig csak veszekedtél velem.Ha tudnád mennyit sírtam,szenvedtem miattad,de elegem van.Köztünk mindennek vége!Bár nagyon fáj ami történt,mert én téged nagyon szerettelek.De ez nekünk már nem megy.Felejts el engem hogy boldog lehess én is el foglak hogy én is boldog lehessek és sajnálom hogy így lett vége köztünk mindennek.

Utolsóként mind kettőjük szeméből könnycsepp csordult ki.De mindketten tudják jobb lesz így nekik.

Így telt el több hónap.Ez volt egy szerelem amit sajnos megöltek.

Oldal: ^_^ Töяtéηєtєк ^_^
<3...Love...Szerelem...<3 - © 2008 - 2024 - szerelemm.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat